Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Petős növendékek festményei a Madách Színházban

Újbuda   |   2016, február 22 - 14:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

Léptek címmel nyílt kiállítás a Madách Színház Tolnay Szalonjában a Pető Intézettel közös szervezésben február 19-én. Az alkotások többsége tavaly nyáron az intézmény művészeti táborában készült. A Madách színművészei meghívták a táborozókat a Mary Poppins című előadásra.

Újbuda Önkormányzat által támogatott nyári integrált művészeti táborban készült az a 11 festményből álló kiállítás, amelyet a Pető Intézet és a Madách Színház közösen szervezett. A tárlat központjában az impresszionizmus áll.

A Pető Intézetben megrendezett 5 napos táborban 12 és 23 év közötti ép és fogyatékkal élő gyerekek vettek részt. A színház Tolnay Galériájában az ő műveiket állították ki. Vadász Zsuzsanna konduktor elmondta, a közös foglalkozások kiemelt célja volt, hogy a gyerekek egymástól tanuljanak szolidaritást, empátiát. A festményeket fényképek, tájképek alapján készítették a táborozók. A Pető Intézet szakemberei az impresszionizmusra jellemző, színekre és fényekre épülő technikákat tanítottak a gyerekeknek. Széll Gáborné kiállításszervező elmondta, kollégáival a jövőben is terveznek hasonló eseményeket. A tárlat március 20-ig tekinthető meg az előadások előtt és azok szünetében.

T.K.