Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Régi emlékeket is felidéz a Nemzeti Portrétár most megnyílt kiállítása

Újbuda   |   2015, március 4 - 13:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

A báji Patay család történetét bemutató kiállítással nyílt meg a Nemzeti Portrétár kiállítóterme a Bartók Béla úton. Az eseményen részt vett többek között L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Három hónapig látható tárlaton mutatja be portrékon, festményeken és fényképeken keresztül a báji Patay család történetét a múlt héten megnyílt tárlat. A kiállítás portréin szereplő, tehetős Patayak életútját követve izgalmas történetek rajzolódnak ki – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Hozzátette: a Nemzeti Portrétár Közhasznú Alapítvány munkája során a magyar történelmet alakító családoknak állít emléket, miközben ráirányítja a figyelmet arra, hogy miként lehet szellemileg építkezni életútjukból és munkásságukból. Az alapítvány ötéves fennállása óta módszeresen és tematikusan kutatja fel és azonosítja a magyar nemzet történelmében szerepet játszó személyek fennmaradt arcképeit, amelyeket angol mintára bárkinek elérhetővé tesz ingyenes, digitális adatbázisában. Eddig közel 3500 képet sikerült összegyűjteni.

- Jó példát láttunk a Londonban, ahol a Trafalgar téren, a Szépművészeti múzeum mögött van az a képtár, amelynek mintájára megalapítottuk 2010-ben a Magyar Nemzeti Portrétárat. De nem akarjuk újra gondolni azt, amit az angolok már kitaláltak – magyarázta Reicher Péter, a portrétár főtitkára.

Az önkormányzat bocsátotta az alapítvány rendelkezésére kedvezményesen azt az épületet, ahol önálló kiállítóteret nyitottak. - Ez a hely fontos kiegészítője a Bartók Béla úti kulturális városközpontnak - mondta a megnyitón Hoffmann Tamás polgármester, aki szerint olyan történelmi, talán kevésbé ismert családokat mutat be a galéria, amelyek sokat tettek az ország fejlődéséért.

A kiállítás képeihez különleges történetek kapcsolódnak; báji Patay József például még Széchenyi Istvánnal is párbajozott, miután politikai vitában különböztek össze a parlamentben. Leszármazottja, Patay Géza beszámolója szerint mindketten azon vívódtak, nehogy kiontsák egymás vérét. Ám végül nem érte fizikai sérelem a két barátot, politikai pályájuk ezt követően is egymás mellett haladt. A báji Patay család portréit, személyes tárgyait és történeteit felölelő kiállítást május 24-ig lehet megtekinteni.

H.L.