Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Sikeres volt a Budapest Voices jótékonysági koncertje

Újbuda   |   2015, december 17 - 14:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

A B32 Galéria és Kultúrtérben tartották a Budapest Voices jótékonysági rendezvényét december 15-én. Az énekegyüttes egy autista kislány megsegítésére ajánlotta fel a koncert jegybevételét.

A 13 éves, súlyosan autista Verebi Dalma oktatása olyan költségeket ró családjára, amely nehezen kigazdálkodható. Megsegítésükre fogott össze a Bartók 32 Galéria és Kultúrtér valamint a Budapest Voices énekegyüttes. A két éve alakult kórus különlegessége, hogy énekhangokkal és dobkísérettel adja vissza a zenei élményt. A legnagyobb magyar slágerekből álló esemény nem csak azért volt kuriózum, mert feledhetetlen zenei élményt nyújtott a közönségnek, hanem mert a jegybevételt nemes célra fordították. Az egész estés koncert öt önkormányzati képviselő – Farkas Krisztina, Kerékgyártó Gábor, Molnár László, Nagyné Antal Anikó, Turbók Jánosné - jóvoltából valósult meg, akik maguk is a nemes ügy mellé álltak. – Feladatunk, hogy akinek csak tudunk, segítsünk a problémák megoldásában. A Verebi családnak a kislányuk iskoláztatása jelent komoly gondot, mi pedig képviselőtársaimmal, így próbáltuk támogatni őket - fogalmazott Nagyné Antal Anikó.

Az ötletgazda Antal Nikolett, a B32 Galéria művészeti vezetője a hangsúlyozta: a koncert olyan esemény volt, ahol minden szereplő tett azért, hogy valami jó jöjjön létre, ami szerinte mindenki által követendő példa lehet. Az esemény a KözPont Újbudai Kulturális Pedagógiai és Média Kft. keretein belül valósult meg. Hőnyi Gyula ügyvezető elmondta: a KözPont feladatai közé tartozik a színvonalas programok szervezése, de kötelessége a nehéz sorsú lakosok segítése is. Úgy véli, különösen fontos ez az ünnepi időszakban. Nem ez az első ilyen esemény a KözPont életében, nyáron idősek számára szervezett jótékonysági tombolát. - A jótékony célú kezdeményezések sorát folytatjuk a jövőben is – jelentette ki Hőnyi Gyula.

K.A.