Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Startup pályázat: itt a nyertesek listája

Újbuda   |   2015, január 26 - 14:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Négy pályázat kapott egy-egy millió forint támogatást az önkormányzattól. Két pályázat már bizonyított, komoly kockázati tőketársaságok is érdeklődnek a most bemutatott eszközök iránt.

A Sybrillo, az okostelefonos videózás közbeni kézremegést kiküszöbölő eszköz, a Fastrrr, a vitorlások mechanikus sebességmérésére alkalmas eszköz, a L'akoma, ételallergiában szenvedőknek és az egészséges életmód kedvelőinek kínált altenatíva, illetve a Hand-in-Scan, kórházi fertőzések visszaszorítására alkalmas kézhigiénés eszköz pályamunka nyerte az Újbuda önkormányzata által indított Hallgatói Startup pályázatot. A kerület kezdeményezése merőben új, önkormányzat még nem próbálkozott hasonló mentorprogrammal. A kerület a területükön kiemelkedő szakembereket kért fel a pályamunkák elbírálásához.

A mai eredményhirdetéssel véget ért az október óta tartó verseny. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta, négy pályázat kapott ugyan egymillió forint támogatást az önkormányzattól a megvalósításra, ám vesztese nem volt a pályázatnak, hiszen mind a 38 beadott pályázat érdekes volt, a döntőbe pedig 8 projekt került, amit az újbudai Spinoff-Klub szakértői mentorálnak. Reményét fejezte ki, hogy az Újbudai kezdeményezés ragadós lesz, azaz több önkormányzat veszi majd át a gyakorlatot.

Pályázati kikötés mindössze annyi volt, hogy a beadott mű gazdasági szempontból használható, innovatív, megvalósítható és hiánypótló legyen. Bárki pályázhatott, akinek kerületi egyetemmel jogviszonya van, vagy csapatában legalább egy olyan hallgató van, aki itt jár egyetemre, vagy kerületi egyetem campusának tagja. A pályázatra olyan professzionális csapatok is neveztek, akik komoly kutatómunkát folytatnak egy-egy gazdasági területen, vagyis a pályamunkájuk már több éves, jól körüljárt ötlet. Ilyen például a kézhigiénés pályamű, illetve a kézremegést kiküszöbölő eszköz. Mindkettőnél aprópénznek tűnik a felajánlott egymilliós támogatás, ám a csapat vezetői lapunknak egybehangzóan azt mondták, hogy megvan a helye a pénznek és komoly fejlesztésket képesek ebből végrehajtani.

HGy

A nyertes pálymunkák itt érhetők el.