Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Szavazatukkal az állampolgárok is védelmezhetik a hazát

Újbuda   |   2016, szeptember 20 - 11:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az október 2-ai kvótareferendumon az állampolgárok is tehetnek a haza védelméért - mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.

Simicskó István, a Vasárnapi Újságnak adott interjúban kiemelte, hogy Magyarország védelme három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédségen, a nemzetközi katonai együttműködésen és az állampolgárok áldozatkészségén. Most a magyar állampolgárok is érezhetik, szükség van rájuk, de nem kell fegyvert fogniuk, kimenniük a határra, csak részt kell venniük az októberi népszavazáson, és nemmel kell szavazniuk a kötelező betelepítési kvótára - fejtette ki a miniszter. Ez nemzeti ügy, amely a pártpolitikától független - szögezte le Simicskó István. A honvédelmi miniszter szerint az európai elit továbbra is a bevándorlók szétosztásában gondolkodik, ami "tévút".

Ez egyfajta meghívást jelent, és a válsággócokban azt fogják érezni az emberek, hogy lehet jönni. Ennek így nem lesz vége, ugyanis a migráció utánpótlása "végeláthatatlan" - jelentette ki a politikus.

Felhívta a figyelmet, hogy a Föld népessége folyamatosan növekszik, döntően az afrikai és ázsiai kontinensen. Az onnan érkező tömegek pedig hihetetlen kockázatot jelentenek az európai civilizációra.

A honvédelmi miniszter szerint nagy a szakadék az európai elit és az európai nép gondolkodásában, ezért az embereket megkérdezve "erőt kell felmutatni".

Az októberi kvótareferendum nem csak magyar szempontból sorsdöntő. Ha sikeres lesz és nemmel szavaznak az emberek, elindíthat egy folyamatot, és egyre több tagállamban követhetik majd a magyar példát. Ezzel rá lehet kényszeríteni az európai bürokratákat, hogy vegyék figyelembe az európai értékrendet - mondta Simicskó István, kiemelve, hogy az európai civilizáció keresztény vallási talapzaton áll.

Simicskó István felidézte, hogy a közelmúltban több mint háromszáz ember vesztette életét Európában terrormerényletekben. Kifejtette, hogy "égető" szükség van a közös európai hadseregre, amelyre - mint megjegyezte - jó alapot teremtettek a Visegrádi 4-ek.

Ennek a katonai együttműködésnek legutóbbi pozitív eredménye, hogy a migrációs válság kiéleződése óta Szlovákia, Csehország és Lengyelország is küldött rendőröket, katonákat a magyar határ védelmére - fejtette ki a miniszter, aki szerint ha délebbre is megjelennének a közös európai erők, az komoly jelzés lenne arra, hogy Európa képes magát megvédeni.

A honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy amíg Magyarország határain nem volt fizikai határzár, az érkező tömegek nem tisztelték a szabályokat.

Bármilyen nyomás nehezedik ránk, a magyar határt meg kell védeni - emelte ki Simicskó István, hozzátéve: ezt a katonák és a rendőrök meg is fogják tenni.

A honvédelmi miniszter felidézte továbbá, hogy megkezdték a Magyar Honvédség fejlesztését, és a kormány vállalta, hogy az ahhoz szükség forrásokat biztosítja.

Magyarország katonai biztonsága a jövőben erősödni fog - szögezte le a miniszter, de megjegyezte: ehhez a hitünket is meg kell erősíteni.

(MTI)