Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Száz szóban Budapestről

Újbuda   |   2014, július 10 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újabb projektet indított a Mindspace. Az elsősorban kreativitásáról ismert társaság ezúttal történetíró pályázatot hirdet, olyat, amelyben az alkotók összesen száz szavas leírásban mesélnek arról, hogy mit jelent számukra Budapest. A felhívás nem csak a főváros lakóinak szól.

„100 szóban Budapest” címmel indított kezdeményezést az okos városokért dolgozó magyar Mindspace egy chilei csapattal közösen. A felhívás szerint bárki alkothat szöveget arról, hogy mit jelent a város a benne élőknek, milyen történetük, emlékük, érzésük, benyomásuk van a városról, annak tereiről, eseményeiről, lakóiról. Egyetlen megkötés csupán a terjedelem: azaz összesen száz szó. A műfaj és a téma szabadon választható, a műveket szeptember 1-ig várják. A pályázók öt művel indulhatnak, a szövegeket háromtagú zsűri - Winkler Nóra, Hajós András és Szőllőssy Balázs, a Fiatal Írók Szövetségének tagja - bírálja el.

A verseny végén nemcsak a dobogósokat, de a legjobb tizenkettőt is kihirdetik. Ezekből a művekből kiadvány készül, de plakátokon, járművek oldalán, képeslapokon és pólókon is megjelennek, mesélve arról, milyen üzenetek, emlékek, történetek élnek a magyarokban a fővárosról.


A pályázat ötletét egy Chile-ben 14 éve indított hasonló felhívás adta. 2001-ben Santiago-ban (Chile) a Plagio, a Minera Escondida és a santiagói metró összefogtak, hogy elindítsák azt a pályázatot, amire egy legfeljebb száz szavas, a városhoz valamilyen módon kapcsolódó írással lehetett jelentkezni. A nyertes pályaműveket illusztrálták és köztereken állították ki. Ma a „Santiago 100 szóban” felhívásra évente közel 50 000 történet érkezik és Chile legfontosabb irodalmi pályázatává nőtte ki magát.

- Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalmat összekössük a városi léttel egy dinamikus projekt keretében, amely amellett, hogy széles közönséget ösztönöz írásra, elősegíti azt is, hogy a napi közlekedés során az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak egy kis irodalmi pihenőre. A pályázat egy új kifejezési platformot kíván nyújtani, ahol a jelentkező megoszthatja érzéseit, kalandjait, gondolatait, aggályait, vágyait a várossal kapcsolatban – olvasható a kezdeményezés weboldalán.
Részletek a www.100szobanbudapest.hu oldalon.

Újbuda

Száz szóban Budapestről