Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Százéves házak hétvégéje lesz Budapesten

Újbuda   |   2014, április 24 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Több újbudai épület is csatlakozott a Budapest100 elnevezésű, százéves épületeket bemutató civil kezdeményezéshez. Április utolsó hétvégéjén bárki megismerheti a kerületben a Bakator utca, a Bartók Béla út, a Bertalan Lajos utca, a Budaörsi út valamint a Karinthy Frigyes út százéves épületeit. A program során lesz filmvetítés, felolvasóest, filmvetítés, kiállítás és koncert is, de kerékpáros túrázásra is várják az érdeklődőket.

Április 26-27-én lakóházak és intézmények várják az érdeklődőket a Budapest100 programon. A nyitott házak hétvégéje nemcsak műemlékekkel foglalkozik, hanem felhívja a figyelmet a rejtett építészeti értékekre és az épített környezetre is. A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, amelynek ötletgazdája az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK - Kortárs Építészeti Központ. Célja, hogy a képzett önkéntesekkel megvalósuló civil városi ünnep közelebb hozza egymáshoz az embereket.

2013-ban 50 százéves épület (25 lakóház és 15 intézmény) csatlakozott a programsorozathoz, emellett nosztalgia villamosok idézték fel a 100 évvel ezelőtti hangulatot. A látogatók száma meghaladta a 18 ezret. Idén 45 lakóház és 14 intézmény várja az érdeklődőket.

A százéves épületek bejárása mellett minden évben számos program várja a látogatókat. A lakóházak fotótárlattal, pince- és padláslátogatással, piknikkel, bolhapiaccal készülnek. A piknik és a bolhapiac bevételéből a házat újítják fel: biciklitárolót készítenek, kicserélik a postaládákat, lefestik a gang korlátait. A programok között lesz filmvetítés, felolvasóest, filmvetítés, kiállítás és koncert is, de kerékpáros túrázásra is várják az érdeklődőket. A programok többnyire magyar nyelvűek, a csatlakozó épületek és programjaik a rendezvény alatt szabadon és ingyenesen látogathatóak.

Újbudán a következő 100 éves épületeket nyitják meg a közönségnek:
Bakator utca 16.
Bartók Béla út 50.
Bertalan Lajos utca 20.
Budaörsi út 49-51.
Karinthy Frigyes út 24.

Részletes program: www.budapest100.hu