Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szenior Ki Mit Tud – a második döntőn is eredményt hirdettek

Újbuda   |   2015, november 13 - 09:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

A IV. Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud második fordulójának ismét az Albertfalvi Közösségi Ház adott otthont. Ezúttal a hangszeres zene valamint a népdal és műdal műfajokban hirdettek győztest. A színvonalas bemutatók után nehéz dolga volt a zsűrinek.

A zsűri tagjai:

Mészáros Lászlóné zongoratanár és bölcsész, a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója – aki tavaly kapta meg a Magyar Érdemkereszt arany fokozatát.

Oravecz György zongoraművész – aki eddig Európa számos országában, Kanadában, az Egyesült Államokban, Brazíliában és ázsiai országokban adott sikeres koncerteket.

Berecz István, a Fonó művészeti vezetője, aki Fővárosi Népzenei Vetélkedőn és két alkalommal a Rajeczky Benjamin Országos Népdal- és Gregoriánversenyen is aranyminősítést kapott.

A fellépőket Hegedűs Valér Béres Ferenc díjjal kitüntetett zongoraművész kísérte zongorán.

Hangszeres zene kategória

I. Molnár Mihály - gitár karaoke

II. Matus Mihály - pánsíp

III. Delényi Éva - tárogató

Különdíj: Bogdán András - gitár és szájharmonika

Népdal és műdal kategória

I. Kis Szilveszter – műdal

II. Brindza Erzsébet - népdal

II. Szentmiklósi Gizella - magyar nóta

III. Kelemen Jenőné - népdal

A zsűri hangsúlyozta, hogy a színvonalas műsorszámok közül nehéz volt sorrendet állítani – az egyező pontszámok miatt éltek a megosztott második helyezés lehetőségével.

Mészáros Lászlóné a díjátadón a hangszeres produkciókat értékelve kiemelte, hogy fantasztikus előadói teljesítményeket láttak. Örült annak, hogy különleges hangszerek is megszólaltak; a klasszikus-, népi- és könnyűzene ötvöződése pedig még élvezetesebbé tette a napot.

Oravecz György – állítása szerint - több alkalommal látta már a vetélkedőt, szerinte a visszatérő fellépők közül mindenki fejlődött, jobb lett. Úgy véli, a rendezvény értéke, hogy a versenyzők láthatóan élvezik azt és remekül érzik magukat egymás társaságában. Szerinte jó kedélyű közösséget alkotnak, ráadásul emlékezetes előadást nyújtottak.

Berecz István azt hangsúlyozta, hogy a mai világban gyakran kész hanganyagot kérnek a megrendelők, ezért örült annak, hogy életteli, valós értékkel bíró előadásokat látott. Az amatőr fellépők szerinte a népdalban és műdalban is rutinosan szerepeltek a színpadon, és a magyar népdalkincs ritkán hallható dallamai is felcsendültek. Úgy véli végre gyönyörű férfihangokat is hallhattak, ami tapasztalata szerint egyre ritkább az előadásokon.

A vetélkedőről bővebb információ itt és itt olvasható.

Újbuda