Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Szépkorúak kötöttek házasságot

Újbuda   |   2014, július 15 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A 90 éves Nagy József és 82 éves élettársa kötött házasságot a minap az Újbudai Önkormányzat épületében. A szépkorú pár 54 év ismeretség és sorstragédiák után, környezetét is meglepve döntött amellett, hogy hivatalosan is egybekötik életüket.

Az esküvőt megelőzően a vőlegényt és menyasszonyát a kerület idősügyi referense fogadta abból az alkalomból, hogy Nagy József betöltötte kilencvenedik életévét. Egy rendelet értelmében ugyanis már nemcsak a százévesek érdemelnek állami köszöntést, hanem a tíz évvel fiatalabbak is. Toldi Tamás átadta az önkormányzat oklevelét és a miniszterelnök köszöntőlevelét, majd kezdetét vette a polgári szertartás.

Az idős pár évekig dolgozott azonos munkahelyen, Nagy Józsefné főnöke is volt későbbi választottjának. - A sors akarta úgy, hogy végül egymásra találjunk, hiszen mindketten elveszítettük korábbi házastársunkat, én pedig a fiamat is – mondta remegő hangon Józsi bácsi, aki ennek ellenére olyan szép életet kíván mindenkinek, mint amilyen az övé.

- Becsület, tisztelet, szeretet - Nagy József szerint ennyi kell egy jó házassághoz. Ami pedig a házasságot illeti, úgy gondolja, sosem késő elkezdeni azt.
Toldi Tamás idősügyi referens szerint az ifjú pár életszemlélete példaértékű, a kerület 60+ programjának életfilozófiáját testesíti meg: azt, hogy 60 év felett is lehet szép és aktív életet élni.

T.D. - ÚjbudaTV