Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Távfűtés: kijelölte a befogadóhelyeket a katasztrófavédelem

Újbuda   |   2017, január 4 - 09:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több befogadó helyet jelölt ki a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás nélkül maradt emberek számára a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a három budai kerület önkormányzatával közösen. A befogadóhelyek listája itt olvasható.

Január 4-én hajnali öt órától délután hat óráig szünetel a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás Budapest I., II. és XI. kerületének egy részén, az Irinyi József utcában futó távhő-gerincvezeték meghibásodása miatt. Mindez három kerület közel 7900 lakását és több utcát is érint, köztük a Bartók Béla út és Móricz Zsigmond körtér házait, az I. kerületi Attila út és Krisztina körút, a várbeli Úri utca és Tóth Árpád sétány, a II. kerületi Lövőház utca ingatlanjait.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a három kerület önkormányzata közösen az alábbi ideiglenes befogadóhelyeket jelölte ki:

XI. kerület, Kocsis utcai Munkásszálló (Kocsis utca 26.)

II. kerület, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Keleti Károly utca 37.)

I. kerület, Toldy Ferenc Gimnázium (Toldy Ferenc utca 9.)

A távhő- gerincvezeték meghibásodása miatt érintett lingatlanok listája itt olvasható: http://www.fotav.hu/hu/web/guest/munkaterkep