Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Testületi ülés: bővülhet az újbudai utcanévjegyzék

Újbuda   |   2017, november 30 - 10:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

November 23-án tartotta legutóbbi ülését az újbudai képviselő-testület. Döntésük szerint az ELTE épületbővítése érdekében kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Magyar Tudósok körútja–Pázmány Péter sétány által határolt területet, szó volt a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek óvodai neveléséről, iskolai oktatásáról, valamint a kerület idősek, fogyatékos személyek, hajléktalanok, pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását szabályozó szolgáltatástervezési koncepciójáról is.

A képviselő-testület november 23-i ülésén úgy határozott, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem épületbővítése érdekében kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a Magyar Tudósok körútja–Pázmány Péter sétány által határolt területet. Az ELTE Lágymányosi Campusának Déli Tömbje mellett egy vegyszertároló építmény található, amelynek elbontása után itt egy új oktatási és kutatási célokat szolgáló épületszárny létesülne. A kiemelt fejlesztési területté nyilvánítás a véleményezési határidők rövidülését, a terv elkészítésének és jóváhagyásának egyszerűsítését, gyorsítását eredményezi.

Az önkormányzat felülvizsgálta az idősek, fogyatékos személyek, hajléktalanok, pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását szabályozó szolgáltatástervezési koncepcióját. A 2019. december 31-éig terjedő időszakra szóló teendők a következők: kiemelt figyelem a demens betegek ellátására; több szépkorú ember bevonása a nappali ellátásba; az idősek klubjainak komplex akadálymentesítése; a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kibővítése; a család- és gyermekjóléti szolgáltatónál létszámbővítés és új telephely kialakítása; az emelt szintű idősotthoni férőhelyek átminősítése átlagos szintűekké; a felnőtt autista személyeknek nappali ellátás kialakítása új telephelyen; valamint – új szolgáltatásként – a pszichiátriai betegek nappali ellátásának biztosítása.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében az önkormányzatok alapfeladata a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek óvodai nevelése és iskolai oktatása. Újbudán az érintett gyermekek száma öt év leforgása alatt közel 48 százalékkal emelkedett, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy 2018. január 1-jétől a Dél-Kelenföldi és a Szentimrevárosi Óvodában egy-egy fő gyógypedagógusi, az Albertfalvai és a Kelenvölgy – Őrmezei Óvoda esetében pedig egy-egy fő gyógypedagógiai asszisztensi státusbővítést engedélyez a sajátos nevelési igényű gyermekek szakszerű ellátásához.

Hamarosan új közterületi elnevezésekkel ismerkedhetnek az újbudaiak, ha a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyja a grémium javaslatait a Lágymányosi-öböl környéki, jelenleg névtelen közterületek ​​elnevezésére. E szerint az érintett, ingatlanfejlesztés alatt álló területen lesz Buda-Part​​ tér, Vízpart ​​körút, illetve Garda, ​​Gyöngyvessző, ​​Lizinka​​, ​​Ezüsthárs​​, Jegenyenyár​, Sárkányhajó, Napkelte, valamint ​Öböl​​ utca.

V. L.