Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Tíz éve volt a Műegyetemi tűz

Újbuda   |   2016, augusztus 9 - 13:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizedik alkalommal emlékeztek a BME vezetői, valamint a tűzoltóság és a katasztrófavédelem képviselői a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra.

Idén már egy évtizede, hogy a Műegyetem alagsori lőterén kialakult tűzben életét vesztette három fiatal tűzoltó, Horváth Ákos hadnagy, Pintér Gábor főhadnagy, valamint Repmann Károly hadnagy. Rájuk emlékeztek a központi épület aulájában.

„A Műegyetem tudós közössége évek óta gondolkozik azon, hogyan tud hozzájárulni az előre nem látható események megelőzéséhez, amely tipikus mérnöki-mérnöktudományi feladat” – jelentette ki a BME rektora. Józsa János hozzátette: a tíz évvel ezelőtti tragédia is „bíztatást” adott az egyetem oktatóinak, kutatóinak, hogy erőteljesebben segítsék a tűzoltói, katasztrófavédelmi szolgálatot.

Emlékeztetett arra, hogy a műegyetemi tanszékek a „Katasztrófa-megelőzés: korszerű mérnöki módszerek” elnevezésű kiemelt kutatási terület keretei között foglalkoznak a katasztrófa-menedzsmenthez kapcsolódó szakmai és tudományos feladatokkal. A BME rektora az informatikai, a térinformatikai és a mechatronikai kutatásokat említette, amelyek eredményeképpen a tudósok „mesterséges látást, hallást, tájékozódást biztosíthatnak a tűzoltóknak”, ezzel csökkentve a kockázatokat. „Például beláthatóvá tehetnek olyan pincelabirintust is, mint a miénk” – hívta fel a figyelmet.

A Műegyetem K épületének pincéjében található lőtéren 2006. augusztus 8-án este keletkezett tűz az után, hogy a pincében fiatalok – felügyelet mellett – lőgyakorlatot tartottak. . 36 járművel 140 tűzoltó érkezett a Műegyetemre és próbálta megmenteni a bajba jutott társakat. A tűz oltásában a helyszínen több egység közel harminc tűzoltóautója és 130 tűzoltója vett részt. A kilenc órán keresztül zajló oltás közben három tűzoltó meghalt, hetet füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a három tűzoltó halálát füstmérgezés miatt fellépő keringési elégtelenség, illetve légzésbénulás okozta.

„Élethivatásuk embertársaik megmentése volt – kétségek és félelem nélkül, tragikus sorsukkal pedig bizonyították a tűzoltóeskü komolyságát” – mondta Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) igazgatója az eseményeket felidézve hozzátette: „tíz év hosszú idő, de nem merültek a feledés homályába az akkor történtek, amelyek előtt ma is ugyanolyan értetlenül állunk”.

forrás: bme.hu