Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Több mint 10 százalékkal emelkedhet a kötelező biztosítás

Újbuda   |   2016, november 2 - 13:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átlagosan 10-12 százalékkal emelkedhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak a Netrisk.hu előzetes gyorselemzése szerint.

A tájékoztatás szerint a kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát az év végi kampányidőszakra, további 3 biztosító a korábbi, évközi díjaival vesz részt az idei kampányban. Az online biztosításközvetítő a nála kötött új szerződések átlagdíját 20 ezer forint körüli értékre várja, szemben a tavalyi mintegy 18 ezer forinttal.
A pontosabb átlagdíjak, illetve a legtöbb ügyfelet szerző biztosítók listája, majd az első néhány ezer megrendelés alapján lesz látható.
A Netrisk.hu szerint a biztosítók egyre kevésbé fókuszálnak a kötelezőkampányra, részben, mert az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada érintett.
Mindazonáltal az MKB Általános Biztosító minden januári évfordulós kgfb-szerződését felmondja majd, így az érintett 25 ezer ügyfélnek mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie az év végi kampányban. Az összes év végi váltások száma azonban várhatóan még velük együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezer szerződést - írta a portál.
A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ez alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.

MTI