Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. péntek, Orbán

Több mint 8 milliárdos fejlesztés a Szent Imre Kórházban

Újbuda   |   2018, február 13 - 13:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

A következő években több mint 8 milliárd forint értékű fejlesztésre nyílik lehetőség a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban - közölte Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője az intézményben megtartott sajtótájékoztatón.

Csak az idén 3,7 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást kap a kórház, és hosszabb távon további 5 milliárd forint támogatásban részesül. - A fejlesztések részeként a többi közt nagy értékű képalkotó diagnosztikai, műtéti és aneszteziológiai eszközök beszerzésére lesz lehetőség - mondta Simicskó István.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az Egészséges Budapest Program keretében három centrumkórház jön létre, közülük az egyetlen zöldmezős beruházás Dél-Budán, a Szent Imre-kórház szakmai bázisán. Emlékeztetett: a kormány tervei szerint a következő 8-10 évben 700 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés valósul meg a központi régióban nemzeti forrásból.
Hangsúlyozta: 2010 óta fontos trendek változtak meg az egészségügyben. Míg azt megelőzően évről évre nőtt a külföldre vándorló orvosok száma, azóta egyre kevesebben hagyják el az országot: ma már csupán harmadannyian, mint 2010-ben - jelezte. Ugyanakkor folyamatosan csökken a várólistákon szereplők száma is; ma 2010-hez képest harmadannyian várakoznak beavatkozásokra.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy a zöldmezős beruházás keretében megvalósuló dél-budai kórház a 21. századi modern magyar egészségügy korszakos védjegyévé válhat.
Bedros J. Róbert, a Szent Imre-kórház főigazgatója, a centrumkórház építéséért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy az új, ezerágyas dél-budai intézmény 1,2 millió ember ellátásáért lesz felelős Budapesten, illetve Pest megyében. A többi közt saját nővérszállóval, 60-60 férőhelyes, a dolgozók gyermekeit gondozó bölcsődével és óvodával, saját mentőállomással és helikopterleszálló bázissal rendelkezik majd az intézmény, amely a tervek szerint öt év múlva nyílik meg - mondta a kórházvezető.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.