Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 24. hétfő, Kinga, Kincső

Tüzes nap az Újbudai Idősek Házában

Újbuda   |   2017, június 2 - 10:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

„Tüzes egy nap” néven tartottak nyílt napot az Újbudai Idősek Házában május 31-én. A Fraknó utcai rendezvényre védnöke Ludányi Attila önkormányzati képviselő volt.

Összesen 85 idős ember él a Fraknó utcai Újbudai Idősek Otthonában. Az intézményben minden évben tartanak nyílt napot, ami jó alkalom arra, hogy a hozzátartozók megismerjék a lakók mindennapjait - mondta Dr. Cseriné Demény Annamária intézményvezető. A mostani rendezvény apropóját Irinyi János és Arany János születésének 200. évfordulója adta. A nap során kipróbálhatták magukat az idősek egyszerű játékos feladatokban, valamint ügyességi és gondolkodtató próbatételeken is. Fellépett a Törekvés Táncegyüttes Cseperedő Csoportja, és a Csillagvirág Nosztalgia zenekar. Az együttes gitárosa Porvay György László, a Porvay’s Art Egyesület elnöke fontosnak tartja, hogy az időseknek is kedvezzenek programjaikkal.

H. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Zöld Stratégia - kérdőív  

Újbuda Önkormányzata egy országos szinten is példaértékű ZÖLD STRATÉGIA megalkotására készül,  amelyhez egy kérdőív kitöltésére kéri a lakosság segítségét. A kérdőív célja, hogy felmérje a lakosok általános elvárásait, használati szokásait, elégedettségét és problémáit a kerület zöldfelületeivel és zöldterületeivel (közkertekkel, közparkokkal, egyéb zöldfelületi elemekkel) kapcsolatban.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.