Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Új színházi játszóhely Kelenföldön

Újbuda   |   2017, november 7 - 13:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Nemes Színpad a kelenföldi Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban várja a közönséget első előadásaival. A bemutatókat a héten tartják.

"Az elmúlt években olyan színházi értékek halmozódtak fel, annyi előadást tartottunk országszerte és külföldön, hogy szerettük volna, ha ez intézményesülne, minél több nézőhöz juthatna el, ezért hoztuk létre a Nemes Színpadot" - mondta Keresztúri József igazgató hozzáfűzve, hogy a művészeti középiskolában számos nívós szakmai elismerésben részesült és fesztiváldíjas előadás született már.
A Nemes Színpad - közösségi színházi műhely előadásait a középfokú színész- és táncos képzést nyújtó iskola 30, 50 és 150 néző befogadására alkalmas színházi termeiben tartják. Az előadásokra a kamasz és felnőtt korosztályt egyaránt várják, de lesznek kisiskolásoknak készült előadásaik is.
Az első nagyközönségnek szánt előadásokat az intézmény nyílt napjai alkalmából a héten mutatják be az iskola 150 férőhelyes Arisztotelész gümnaszion termében. Kedden a Drágaszág című mozgásszínházi darabot, szerdán a tánctagozat koreográfiáiból válogató Táncetűdöket, csütörtökön pedig a végzős gyakorlatos színészosztály előadásában Szécsi Magda Pogánytűz című drámáját láthatják a nézők.
Prózai, táncos és zenés színházi programokat egyaránt műsorra tűznek. A tervek között szerepel Tasnádi István Közellenség, Martin McDonagh A kripli, Bozsik Yvette Tavaszi áldozat, Bertolt Brecht Kaukázusi krétakör című műve, valamint a Chicago című musical bemutatása is.
Az igazgató arról is beszélt, hogy a fővárosi középiskolás osztályok számára külön diákszínházi bérletes programot kínálnak a Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programjának támogatásával.
"A Nemes Nagy pedagógia programjának része, hogy az alapozó évek után a 11. és 12. osztályban már olyan előadásokat hoznak létre, amelyek közönség előtt is megméretnek" - mondta Keresztúri József.
"A saját előadások mellett kilenc színházban szerepelnek a gyerekeink, a fővárosban mások mellett a Karinthy Színházban, a József Attila Színházban és a Vígszínházban, vidéken pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a budaörsi Latinovits Színházban. És rendszeres fellépői vagyunk a József Attila és a Nemzeti Színház Ádámok és Évák rendezvényén prózai és táncszínházi előadásokkal" - sorolta az igazgató.
A Nemes Színpadon meghívott, külsős előadásokat is vendégül látnak majd. Az intézménynek ebben is van gyakorlata, rendszeresen rendeznek országos fesztiválokat, amelyen az ország legjobb diákszínházi előadásait fogadják - mesélte Keresztúri József.
A Nemes Színpad programjáról a kulturális programokkal foglalkozó és színházi portálok mellett a nemessuli.hu honlap nyújt tájékoztatást.

MTI