Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda a gyermek-egészségügyi centrumra fókuszál

Újbuda   |   2015, január 15 - 15:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az önkormányzatok ugyan még csak előkészítik az idei költségvetéseiket, de több fővárosi kerületben már kész fejlesztési tervek vannak. Összességében sok milliárd forintot tesznek ki a már elindult beruházások folytatására, befejezésére és újak indítására tervezett összegek. A közterületek megújítása mellett mindinkább a sportlétesítmények bővítésére, építésére, az egészségügy korszerűsítésére, a lakóházak felújítására összpontosítanak.

Kereken 300 millió forintot fordíthat a XVI. kerület a mátyásföldi Erzsébet-liget továbbfejlesztésére – közölte lapunkkal Kovács Péter (Fidesz–KDNP). A polgármester a napokban a városrész országgyűlési képviselőjével, Szatmáry Kristóffal közösen ismertette a terveket. A központi költségvetésben elkülönített összegből a volt szovjet laktanya 4 hektáros területén folytatnák az előző években megkezdett rehabilitációt. A volt tiszti kaszinó épületében a kerületi vívó és birkózó sportegyesületeknek edző- és versenytermet alakítanak ki, s a központi keretből 100 millió forintot költenek a tavaly megkezdett fejlesztés befejezésére. A meglévő uszoda bővítésére ugyanekkora összeget fordítanak, s a jövőre záruló munkálatok részeként gyermekmedencét és csúszdát is létesítenek majd a strand területén. Emellett marad forrás egy hosszabb távú beruházás, egy nyári sípálya alakításának előkészítésére. Elképzelések szerint egy szabadtéri színpadot is építenének.

Újbuda a gyermek-egészségügyi centrumra fókuszál

Újbuda önkormányzata ebben a ciklusban a Dél-Budát és a fővárost is ellátó gyermek-egészségügyi centrum létrehozására összpontosít. Hoffmann Tamás (Fidesz– KDNP) polgármester a milliárdos nagyságrendű beruházásról elmondta: a kis betegek ellátásának új központja egy, a fővárostól használatba kapott volt iskolaépület lehet. Kulturális negyeddé bővítenék a szentimrevárosi kulturális városközpontot, s a sportfejlesztések sorában futóköröket építenének kerületszerte.

Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere korábbi bejelentésének megfelelően már a múlt hét végén megkezdődött a kerületi egészségügyi alapellátás fő épülete, az Auróra utcai rendelő felújítása, bővítése. A beruházás összköltsége mintegy 1,5 milliárd forint, amelynek kétharmadát uniós forrásból fedezik, a fennmaradó részt pedig a kerület és a Belügyminisztérium támogatása biztosítja. Józsefvárosban a közterület-megújítások folytatása mellett a városrész lakóházainak megújítását tűzték ki fő célként az ötéves önkormányzati ciklusban.

– Újpesten jelenleg is zajlik egy 100-200 millió forintos térfelújítás, valamint a kerület egyik rendelőjének a felújítása 60-80 millió forintból – közölte Wintermantel Zsolt (Fidesz–KDNP) polgármester. Az önkormányzat tervezi egy új háziorvosi rendelő felépítését, csaknem 70 milliós költséggel, s közel félmilliárd forintból egy sportcsarnok építését is. A főváros 2,4 milliárdos újpesti beruházásával teljesen megújul a Görgey út: az úttest, a járda és a villamospálya.

Terézvárosban gőzerővel készülnek a Nyugati téri Skála Metró előtti közterület félmilliárdos felújítására. Hassay Zsófia fideszes polgármester elmondta: a fővárosi pályázaton nyert 300 millió forintot saját forrásból egészítik ki, s tavasszal megkezdhetik a beruházást. Minden eddiginél több pénzre, közel 300 millió forintra hirdetnek társasházi felújítási pályázatot, s a kerület intenzív tárgyalásokat folytat a kormánnyal, hogy a Gyurcsány-kormány idején kormányzati negyednek szánt MÁV-területen park és sportpályák létesülhessenek. Egyelőre félmilliárd forint körüli összeget költhetnek a műemléki Hunyadi téri vásárcsarnok felújításának előkészítésére. A négymilliárd forintosra becsült beruházáshoz még forrást keresnek.

Bácskai János, Ferencváros kormánypárti polgármestere kérdésünkre elmondta: a kerület József Attila-terve alapján folytatódik a városrehabilitáció. A hárommilliárdos beruházásból idén elkészül nagy költőnk emlékszobája a Gát utcai szülőházban, és három társasházat is felújítanak. További 100 millió forintból megújul a Ferenc tér is. A beruházás közösségi tervezéssel készül, és úgy alakítják át a teret, ahogy az ott lakók szeretnék.

A III. kerületben a napokban kezdődik meg az a fővárosi önkormányzat által támogatott több mint 400 milliós fejlesztés, amellyel a békásmegyeri piac melletti közterületet újítják meg, és alakítanak ki egy „multifunkcionális közösségi teret”.

A II. kerületben – a készülő költségvetés alapján – február elején tudnak csak konkrét tervekről beszámolni, de ami egyelőre biztos: folytatódik az út- és járdafelújítási program.

Belváros-Lipótváros önkormányzata közölte: a Szervita tér felújítása mindenképpen szerepel majd a most alakuló fejlesztési terveik között.