Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 24. hétfő, Kinga, Kincső

Újbuda az idősek barátja

Újbuda   |   2017, június 20 - 11:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

A családbarát ország nem csak gyerekbarátot vagy a kisgyermekes szülők támogatását jelenti, hanem idősbarát is - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy újbudai konferencián. Az Erzsébet program időseknek kedvező lehetőséggel bővült, ezentúl a nagyszülők és az unokák is jelentkezhetnek szociális üdülési pályázatra – jelentette be.

Novák Katalin szerint a család az a természetes közeg, ahol együtt lehetnek és találkozhatnak a különböző generációk egymással. Az államtitkár ismertetett egy, a generációk közötti együttlétet segítő, az Erzsébet program keretében meghirdetett új szociális üdülési pályázatot. A Fogd kézen a nagyszüleidet! pályázatra június 30-áig jelentkezhetnek azok a nagyszülők, akik szeretnének unokájukkal együtt pihenni, nyaralni, üdülni. A pályázat itt érhető el: www.erzsebetprogram.hu/palyazati-felhivas-nagyszulok-es-unokaik-szamara--2017-2018-ban-felhasznalhato-udulesre.
Novák Katalin arról is beszélt, hogy a családokhoz hasonló természetes közegek a települések, a városok, ahol az önkormányzatok különböző programokkal, kezdeményezésekkel, szolgáltatásokkal vagy a fizikai körülmények alakításával segíthetik az idősek életét, biztosíthatják jólétüket és jóllétüket. A kormányzat az önkormányzatoknak ezeket a jó gyakorlatait összegyűjti és megismerteti más településekkel, ahogy a keddi konferencián is, ahol mások mellett az újbudai programokat is bemutatták.

A konferencián Molnár László alpolgármester hangsúlyozta, Újbuda idősbarát politikája már többször részesült állami elismerésben. A program 2008-ban indult, azóta stratégiai céllá vált, ami a mindenkori költségvetésben is erőteljesen megjelenik. A 60+ program célja, hogy az idős emberek ne magányosodjanak el, a digitális tudásuk bővüljön, a róluk való gondoskodás ne merüljön ki a nyugdíjkérdésben, hanem közös gondolkodás alakuljon ki egy idősbarát, az ő közösségüket is erősítő környezetben. – Megtiszteltetés számunkra, hogy a konferenciának Újbuda adhat otthont, ami egyúttal az önkormányzat idősbarát politikájának elismerését is mutatja – mondta az alpolgármester.

A B32 Galéria és Kultúrtérben megrendezett konferencián Monspart Sarolta, az Idősek Tanácsának tagja humoros előadásban mutatta be a tervezett országos gyalogló-klubhálózat felépítésének célját és feltételeit.

Újbuda/MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Zöld Stratégia - kérdőív  

Újbuda Önkormányzata egy országos szinten is példaértékű ZÖLD STRATÉGIA megalkotására készül,  amelyhez egy kérdőív kitöltésére kéri a lakosság segítségét. A kérdőív célja, hogy felmérje a lakosok általános elvárásait, használati szokásait, elégedettségét és problémáit a kerület zöldfelületeivel és zöldterületeivel (közkertekkel, közparkokkal, egyéb zöldfelületi elemekkel) kapcsolatban.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.