Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újbuda támogatja a kerületi iskolák eszközbeszerzéseit

Újbuda   |   2015, november 25 - 12:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Újbudai Köznevelési Konferenciát a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, ezúttal november 24-én. A rendezvény fő témája a 2013-ban bevezetett közoktatási reform volt, aminek hatására jelentős változások történtek az iskolákban. Ezekkel a felszólalók elégedettek voltak.

A 2013-ban indult közoktatási reform egyik legjelentősebb lépésének nevezte az általános és középiskolák állami fenntartásba vételét Hoffmann Tamás polgármester az Újbudai Köznevelési Konferencián mondott köszöntőjében. A kerületi iskolák semmiben nem szenvednek hiányt, hiszen a reformtól függetlenül, Újbuda, mint üzemeltető, továbbra is számos intézményt támogat - tette hozzá lapunknak. Példaként az informatikai és környezettudatos nevelésre fókuszáló eszközbeszerzéseket hozta fel. Molnár László alpolgármester a reformból következő, ám az intézmények életében látványos, a mindennapi működést megrázó változást nem eredményező folyamatról beszélt. Hangsúlyozta, a kormány és az önkormányzat célja egyaránt az volt, hogy a diákok és a tanárok ne érezzék meg a változást, az oktatás zökkenőmentesen folytatódjon. Ugyanakkor szerinte számos pozitív hozadéka volt a megújulásnak: nagyobb hangsúlyt kapott az anyanyelvi-, környezettudatos-, zenei- és gyógypedagógiai oktatás, a speciális nevelési igényű gyerekek is több figyelmet kapnak, és szakmailag kiforrottabb nevelésben részesülhetnek. Homolay Károly, az Újbudai Igazgatói Munkaközösség vezetője lapunknak szintén azt hangsúlyozta, hogy a közoktatási reform a „Jó Állam” keretében indult és fejeződik be, amely a gyerekek színvonalasabb oktatását és a tanárok nagyobb elismerését eredményezi.

Az elmúlt évek tanulságait összegezve az előadók egyöntetűen úgy vélik, hogy a megkezdett reformot folytatni kell.

T.K.