Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 18. szombat, Jenő

Újbudán 145 ezer forint körüli a lakásbérleti díj

Újbuda   |   2017, július 25 - 11:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egy hét alatt 5 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ahol átlagosan 150 ezer forintos díjjal indul az albérletszezon.

A héten ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, amely lényegében az albérletszezon kezdetét is jelenti - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely bemutatja, hogy a magánszemélyek az albérletszezon kezdetén - július közepén - mennyiért hirdették a kiadó lakásaikat Budapesten és a legnagyobb egyetemvárosokban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kínálat alakulásából is látható, hogy a lakástulajdonosok készültek a szezonra: Budapesten a kiadó lakások kínálata július közepén egyik hétről a másikra 5 százalékkal nőtt. Úgy véli a kínálat bővülésére nagy szükség van, mert a ponthatárok kihirdetésének másnapján elindul a roham a lakásokért. „Az oktatási intézmények közelében található és legjobb áron kínált lakások órákon belül bérlőre találnak. Azok a diákok, akik későn kapcsolnak már csak drágább vagy a kevésbé népszerű helyeken található ingatlanok közül tudnak válogatni” – fogalmazott Balogh László.

A fővárosban az átlagos havi bérleti díj 150 ezer forint a kínálati piacon. A budai kerületek közül az I-ben 193 ezer forint az átlagos bérleti díj, a II. kerületben 180 ezer forint, míg a V. kerület a legdrágább a 228 ezres átlaggal. Az egyetemekhez közel lévő IX. vagy XI. kerületi lakásoknál az átlagos bérleti díj egyaránt 145 ezer forint, de a külső kerületekben, például a XXI. kerületben, Csepelen csak 90 ezer forint az átlag az ingatlan.com elemzése szerint.

Várhatóan a rohamot követő 6-9 hónapban az albérletárak néhány ezer forinttal akár mérséklődhetnek is. Az árakat ugyanis meghatározza a kiadó lakások száma: tavaly július-augusztusban például több mint 1000 lakással nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ami az átlagos bérleti díjakat 140 ezerről 130 ezer forintra mérsékelte. Ez a forgatókönyv pedig a szezon lecsengése után, azaz ősszel ismét megvalósulhat.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda a legnépszerűbb budai kerület  

A Duna House Barométerből hónapról-hónapra kiderül, mely budapesti kerületek iránt legnagyobb az érdeklődés, most viszont összegezve adták közre, hogy az elmúlt közel 5 év alatt hogyan változott az egyes kerületek sorrendje, kiegészítve a legnépszerűbb elővárosi településekkel - írja a portfolio.hu.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.