Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 25. szerda, Márk

Újbudáról Óbudára, átszállás nélkül

Újbuda   |   2014, július 4 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hamarosan megkezdődhet az Újbudát is érintő budai fonódó villamoshálózat kivitelezése, miután eredmény született a közbeszerzési eljárásban.

Eredményt hirdetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a budai fonódó villamoshálózat kivitelezésére tavaly decemberben kiírt közbeszerzési eljárásban. A szerződés megkötése után megkezdődhet a jelenleg széttagolt budai villamosvonal-hálózat egységesítésének kivitelezése. A BKK Igazgatósága döntésének értelmében a villamoshálózat Bem rakparti ágát a BEM Tram Konzorcium építheti meg közel 4,4 milliárd forintért, a Margit körúti ág kivitelezésére az ÓBUDA Tram Konzorcium mintegy 8,2 milliárd forintos ajánlatát fogadták el. 

Az eljárás lezárásával döntő közelségbe került, hogy új, átszállásmentes észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre – áll a BKK közleményében. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK beruházása az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának keretében európai uniós és hazai forrásból valósul meg. A Margit körúti ág kiépítését 90,4 százalékban, a Bem rakpartiét 63,8 százalékban uniós támogatásból finanszírozzák. 

A korábbi - már nem közlekedő - 17-es villamos és három másik budai járat, a 19es, a 41-es és a 61-es vonalának összekötésével átszállás nélkül lehet majd eljutni Óbudáról Kelenföldre, Albertfalvára, a BAH-csomóponthoz vagy a Móricz Zsigmond körtérre. 

Tervezett villamosjáratok a budai fonódó villamoshálózat kiépülése után (a BKK közlése szerint a 4-es metróval kapcsolatos tapasztalatok alapján még lehetnek változások) 

18-as: Hűvösvölgy – Kelenföldi vasútállomás 
19-es: Bécsi út/Vörösvári út – Kelenföld vasútállomás 
41-es: Bécsi út/Vörösvári út – Kamaraerdei Ifjúsági Park 
47-es. Deák Ferenc tér – Budafok, Városháza tér 
49-es: Deák Ferenc tér – Csóka utca 
56-os: Hűvösvölgy – Móricz Zsigmond körtét 
61-es: Bécsi út/Vörösvári út – Savoya Park

BKK

Újbudáról Óbudára, átszállás nélkül

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Fővárosi Közgyűlés: júliustól drágul a taxizás  

Júliustól drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. Határoztak a Lánchíd felújításáról is, ami szeptemberben kezdődik és várhatóan 2021 június végére fejeződik be.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.