Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ülésezett a képviselő-testület

Újbuda   |   2015, november 24 - 13:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete november 19-i ülésén támogatta Liskány Csaba r. alezredes kinevezését kapitányságvezetővé, új elismerő címet alapított „Újbuda környezetének védelméért” címmel, megalkotta az Idősügyi Koncepciót, kiterjesztette a gyermekek bölcsődébe, óvodába szállításakor igénybe vehető díjfizetés nélküli várakozás időtartamát, illetve szankcionálási lehetőséget vezetett be a közösségi együttélés alapvető szabályait megsértőkkel szemben.

Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2015. november 1-­től Liskány Csaba r. alezredest nevezte ki a XI. kerületi rendőrkapitányság megbízott kapitányságvezetőjévé. A rendőrségről szóló törvény értelmében a döntés véglegesítéséhez az újbudai képviselő-testület egyetértése is szükséges. A grémium ellenszavazat nélkül támogatta Liskány Csaba kinevezését.

A kerületi kitüntetések és elismerő címek adományozásáról szóló rendelet módosításával 2016-tól új elismerő címet alapítottak „Újbuda környezetének védelméért” címmel. A kitüntetés, – amelyből évente legfeljebb kettő adományozható – olyan, Újbuda közigazgatási területén dolgozó, működő elkötelezett személyeknek, vállalkozóknak, vállalkozásoknak, szervezeteknek járhat, akik jelentős mértékben hozzájárulnak a XI. kerület környezetének védelméhez, szépítéséhez, illetve természeti értékeinek védelmében – akár önkéntesen, akár munkaviszony vagy egyéb jogviszony keretében – kiemelkedő munkát végeznek.

Újbuda Önkormányzata – a 60+ Programon keresztül – kiemelten foglalkozik a kerületben élő idősek helyzetével. A program és a feladat összetettsége, a feladatban résztvevők nagyságrendje szükségessé tette az Idősügyi Koncepció elkészítését. A dokumentum csokorba foglalja azokat az elveket és feladatokat, melyeket Újbuda Önkormányzata önként vállalt feladatként a 60 év felettiekért tett és tenni szándékozik.

Hoffmann Tamás polgármester szerint a lakosság kérésének megfelelően módosították a járművel várakozás rendjéről és a várakozás díjáról szóló rendeletet. E szerint a gyermekek bölcsődébe, óvodába, illetve iskolába szállítására, a gyermeket gondozó háztartások számára legfeljebb két várakozási hozzájárulás adható ki, amely az intézmény ingatlanhatárától légvonalban számított 300 méteres távolságon belül érvényes. Könnyítés, hogy a gyermekek bölcsődébe, óvodába szállításakor a korábban érvényes 15–18 óra helyett 13–18 óra között biztosítanak legfeljebb 20 perc díjfizetés nélküli várakozást. Újbuda Önkormányzata az elektronikus ügyintézés első lépéseként a várakozási hozzájárulások kiadásánál vezeti be az online ügyintézés lehetőségét, ezáltal az ügyfelek gyorsabban és kényelmesebben kaphatják meg az engedélyüket. Az új eljárásrend miatt a rendeletet módosítani kellett, a kérelem papír alapú benyújtása mellett biztosítva az elektronikus benyújtás lehetőségét is.

Az ülésen módosították a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletet. Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete az elmúlt időszakban megalkotta a zöldfelületek megóvásáról, az önkormányzat tulajdonában álló közutak kezeléséről, valamint az útcsatlakozás–létesítések és a burkolatbontások szabályairól szóló rendeleteket. A jogbiztonság elvét szem előtt tartva most ezek a rendeletek kiegészültek azzal, hogy az ezekben meghatározott bizonyos magatartások elkövetése esetén közigazgatási bírság szabható ki. Az előterjesztést az ellenzéki képviselők erősen kritizálták, bár Horti István jegyző szerint a 2005 óta hatályos, a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendelet mostani korrekciója csupán a magán- és a jogi személyek megkülönböztetését javasolja.

(V. L.)