Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 26. kedd, Jusztina

Útszakaszt újítottak fel Gazdagréten

Újbuda   |   2017, június 28 - 14:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták a Gazdagréti és a Lappantyú utca sarkán lévő felújított utat. A több mint 500 négyzetméteres felületet pár hét alatt aszfaltozták le.

Kerékgyártó Gábor, önkormányzati képviselő elmondta: nem csak az út kapott új aszfaltburkolatot, a csatornázási műveleteket is elvégezték, így nagy esőzés során a víz nem veszélyeztetheti a házakat.
A munkálatokat a Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai végezték a környékbeli lakosok kérésére - tette hozzá Lőricz Gergely, Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft., ügyvezetője.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Széttépik egymást a vásárlók a dél-budai lakásokért  

A XI. kerület kiemelkedően teljesít a lakásépítések számát, illetve a már eladott ingatlanok arányát tekintve. A XXII. kerület ugyan jóval kevesebb épülő projekt helyszíne, azonban itt is hasonlóan magas a már megvásárolt lakások aránya.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.