Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Üveg nyolc szemszögből a B32-ben

Újbuda   |   2017, január 20 - 13:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

FÉNYEK címmel nyílt kiállítás a Magyar Üvegművészeti Társaság nyolc tagjának alkotásaiból a B32 Galéria és Kultúrtérben január 19-én.

Vízilovon lovagló majmocska, alma és pohár, amorf, elfolyó tükrök egyaránt áthatóak a Magyar Üvegművészeti Társaság nyolc tagjának közös, Fények című kiállításán. Hegyvári Bernadett, Kecskés Kriszta, Kóródi Zsuzsanna, László Kyra, M. Tóth Margit, Soltész Melinda, Szilágyi Csilla, Varga Dóra nemzetközi szinten elismert művészek, és bár anyaghasználatuk az iparművészethez köti őket, alkotásaikkal inkább a képzőművészetben találnak helyet. „Ha közös pontokat keresünk, akkor meg lehet említeni természetesen az üveget, az alkotás belső kényszerét, a nőiséget vagy a fénnyel való különös szerelmi viszonyt - mégis leginkább abban hasonlítanak, hogy nagyon különböznek” – áll a tárlat ismertetőjében.

A nyolc kiállító szerint az üveges művészet terén a nők meglehetősen alulreprezentáltak, a figyelem többnyire a férfi alkotókra terelődik. - Holott az üveggel való munka különösen nehéz, komoly fizikai erőnlétet igényel – hangsúlyozta az egyik alkotó.
A kiállítók bár ugyanabban a korban élnek, hasonló problémákkal küzdenek, válaszaik azonban egyéniek és az anyagot is másképpen láttatják. Mégis ez a nyolc különböző egyéniség képes együttműködni és valami különlegeset nyújtani a látogatóknak. A kiállítás február 3-ig látogatható.

T. K.