Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Vacsora Hamlettel

Újbuda   |   2016, január 22 - 11:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

A színházi élmény mellett közös gondolkodásra is invitálja a nézőket a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A Kultúrpart produkcióval együtt létrehozott Hamlet darab után az előadókkal elfogyasztott vacsora során, majd borkóstoló mellett lehet megvitatni a látottakat, megváltani a világot. Az újbudaiak mindezt kedvezményesen is megtehetik - mondta Küttel Dávid, a Kultúrpart igazgatója.

– Hogyan jött az ötlet a színházi élmény ilyen irányú kibővítésére? Mi volt a motivációjuk?

Őszinte leszek, az ötlet nem tőlünk származik. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának a fejéből pattant ki, hogy a nehezen mozduló fővárosiakat egy-egy előadás erejéig lecsábítsa Fehérvárra. A színház kiváló darabokat játszik, a társulat fantasztikus, és jó néhány közismert színész játszik ott, gondoljunk csak Cserhalmi Györgye, Gáspár Sándorra, Derzsi Jánosra, László Zsoltra vagy Tóth Ildire, Závodszky Noémira, vagy akár a fiatalabb generációt képviselő Törőcsik Franciskára. Aztán az is szempont volt, hogy a megszokott közönségtalálkozók helyett egy oldott hangulatú találkozás jöjjön létre a művészek és a közönség között, amelyre egy közös vacsora a legalkalmasabb, ahol a sztereotip kérdezz-felelek helyett igazi beszélgetések alakulhatnak ki.

Küttel Dávid

– Egészen pontosan mit kap az, aki részt vesz a programban?

Általában délután 5 óra körül indul egy kényelmes különbusz (ez maga a Vörösmarty-járat) a Kelenföldi pályaudvarról, és ez bő fél óra alatt Fehérváron is van. Itt egy welcome drinkkel fogadjuk a vendégeket, majd megkezdődik az előadás. A szünetben soron kívül szolgálják ki őket, az előadás végén pedig sor kerül egy közös vacsorára, amelyen a színészek is részt vesznek. A desszert után aztán visszaindul a busz Budapestre.

– Mik az eddigi tapasztalatok? Van érdeklődés a programra?

Hogyne. Bár csak tavaly év végén indult a programsorozat, nagyon nagy az érdeklődés rá, ami szerintem elsősorban a színvonalnak, másodsorban a nagyon kedvező árszintnek tudható be. Biztos az is közrejátszik, hogy ez valami különlegesség, kicsit VIP hangulatú, ugyanakkor nem egy rongyrázós kirándulás. Kulturális, kulináris és kényelmes.

– Milyenek a visszajelzések a közönségtől?

Nagyon pozitívak. Persze a vacsora elején még mindenki a darab hatása alatt van, és amikor megjelennek a színészek civilben – például legutóbb László Zsolt a Hamlet után – akkor mindenkinek először elakad a szava. De hál’ Istennek a színészek ebben is profik, és a kezdeti feszengés után mindenki oldottá válik.

A Vörösmarty-járat utasai a következő alkalommal február 3-án a 12 dühös ember című előadást láthatják Cserhalmi György rendezésében.

Busz indulása: 17.00 óra, a Kelenföldi Pályaudvar mellől

A jegy ára: 6990 Ft, újbudai lakcímkártyával rendelkezőknek 5990 Ft.

A jegy ára tartalmazza az oda-vissza utat különbusszal, a színházjegyet és a vacsorát, melyet az előadásban szereplő színészekkel közösen fogyaszthatnak el a vendégeink, valamint egy borkostolót a Zelna pincészet boraival. A vendégeket ajándék welcome drinkkel fogadják és az előadás szünetében soron kívüli kiszolgálással kedveskednek nekik.

Jelentkezni, az alábbi e-mail címen lehet: jarat@kulturpart.hu, tel.: +36/20/480-7485

K.A.