Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 24. hétfő, Kinga, Kincső

Változás a Keleti pályaudvart érintő vonatoknál

Újbuda   |   2017, május 15 - 15:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Május 17. és június 1. között karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos, a Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. A karbantartás során a Keleti pályaudvaron több váltó esetében ágyazatot cserélnek, de sor kerül vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is. A Ferencváros–Kelenföld szakaszon a vasúti hídon végeznek karbantartásokat.

Május 17-től június 1-ig a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Fontos változás, hogy a pécsi, a soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatoknak a Keleti helyett átmenetileg a Déli pályaudvar lesz az indító- és a végállomása.

A Keleti pályaudvarról 14:45-kor induló Rippl-Rónai InterCity változatlan menetrend szerint közlekedik, illetve a Rijeka–Budapest-Keleti viszonylatú Kvarner InterCity a Keletibe érkezik. A bajai expresszvonatok továbbra is a Keletiből indulnak és oda futnak be, némileg módosított menetrend szerint.

Munkanapokon a Budapest–Tatabánya-Oroszlány viszonylatú S12-es, a martonvásári S30-as, továbbá a székesfehérvári G43-as jelzésű, hétvégén pedig a tárnoki S36-os elővárosi vonatok a Déli helyett Kelenföldről fordulnak.

Május 17-től 19-ig, május 22-től 25-ig a Keleti pályaudvarra 6:55-kor és 7:55-kor érkező hatvani és a munkanapi gödöllői vonatok Kőbánya felsőről indulnak és oda is érkeznek. A Keleti–Kőbánya felső viszonylatban az egri és sátoraljaújhelyi vonatokkal utazhatnak.

A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok a Keleti pályaudvar helyett ugyancsak Kőbánya felsőről fordulnak.

A Keleti pályaudvarról 13:45-kor, 14:45-kor, 15:45-kor, 16:45-kor, 17:45-kor és 18:45-kor induló nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, illetve egyes reggeli szolnoki gyorsított személyvonatok és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek. A vonatokat Keleti–Kőbánya felső között a hatvani személyvonatok és a szolnoki zónázó vonatok pótolják.

Május 17-től 25-ig a Budapest–Kelebia közötti személyvonatok a Keleti helyett Kőbánya-Kispestről fordulnak.

Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A kamaraerdei nyári táborban járt a miniszter  

Idén is ellátogatott Kamaraerdőre a nyári napközis táborba Simicskó István honvédelmi miniszter. A látogatás idején az állami fenntartású újbudai általános iskolák diákjai vakációztak az ifjúsági park területén.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.