Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az első lépés a lakó-pihenő övezet kialakítása

Újbuda   |   2021, április 29 - 17:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Online közösségi egyeztetésre került sor a Sasad és Sashegy térség forgalomtechnikai kérdéseiről. A problémák feltárása és azok megfelelő megoldása érdekében az önkormányzati képviselők a lakossági véleményeket gyűjtötték össze, valamint Újbuda önkormányzata felkérte a tervezőket és szakértőket az egyeztető fórumra.

A megbeszélésen Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere mellett Bedő Dávid önkormányzati képviselő, Kádi Gergely az Önkormányzat Közlekedési Osztályának vezetője és Tóth Attila, építőmérnök, tervező vettek részt.

Több mint 300 észrevétel és vélemény érkezett a témával kapcsolatban. Ezek alapján az egyeztetés fő témája a Sasad-Sashegy területét érintő forgalomtechnikai változtatások közösségi egyeztetése, a problémák feltárása volt. A vírushelyzet miatt nem volt lehetőség arra, hogy személyesen részt vegyenek az érdeklődők a fórumon, de Újbuda önkormányzata fontosnak tartja, hogy az itt élők elmondhassák véleményüket – emelte ki Bakai-Nagy Zita alpolgármester a fórumon, bevezetőjében. Mivel nagy területet és sok embert érint a forgalomtechnikai vizsgálat, a véleménykutatás közben a napi problémákat is szeretné felkutatni az önkormányzat, hogy pontos képet kapjon arról, mik azok a dolgok, melyeken változtatni kellene, hogy élhetőbb legyen a környezet és biztonságosabb a közlekedés.


A lakó-pihenő övezet kijelölése lesz az első lépés

Az első lépés a lakó-pihenő övezet megvalósításának elkezdése és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzés biztosítása a közterület-felügyelet, rendőrség bevonásával, mondta Bakai-Nagy Zita. Bedő Dávid önkormányzati képviselő a témával kapcsolatban hangsúlyozta, véleménye szerint a legfontosabb célként kell tekinteni, hogy a Sasad, Sashegy zöldövezeti környékről ki kell szorítani az átmenő forgalmat és inkább a főutakon megtartani azt, az itt élő lakók érdekében.

Fontos körülmény azonban, hogy az önkormányzat az utaknak csak a közútkezelője (útburkolat, járdafelület, kátyúzás, szegélyek), az utak forgalomtechnikai kezelője a Budapest Közút Zrt. A tervezők a javaslataikat megküldik az önkormányzatnak, akik a Budapest Közút Zrt. tervjóváhagyása után kezdhetik meg a beavatkozásokat.


Forgalomcsökkentés, biztonságosabb közlekedés és parkolásrendezés

Kádi Gergely, a Közlekedési Osztály vezetője rámutatott, az utóbbi években egyre jobban megszaporodnak azok a lakossági észrevételek, melyek az átmenő forgalom zavaró hatására hívják fel a figyelmet. Mint mondta, három fő közlekedési típus jelenik meg a térségben: Az első az átmenő forgalom, ami nem a kerületi lakók által generált. Második a helyi mozgás, amit a lakók végeznek. Harmadik a célforgalom, ilyen például az iskolába érkező szülők vagy a bevásárlás céljából ide érkezők. Az osztályvezető szerint olyan megoldás nem létezik, mely mindhárom típus számára a legkedvezőbb, de nagyon fontos arra figyelni, hogy az egyik közlekedési típus segítése érdekében ne szülessenek olyan beavatkozások, melyek a másik típust nagymértékben hátráltatnák. Kompromisszumos megoldást kell találni. Ehhez elengedhetetlen a lakosság aktív részvétele.


Átmenő forgalom mindig lesz, de törekedni kell ennek lelassítására

Tóth Attila mérnök - tervező az elkészített forgalmi vizsgálatról, a megoldások fő elveiről számolt be az egyeztetésen. Kiemelte, fontos tudni, hogy egy forgalomtechnikai, útépítési beavatkozás féléves átrendeződési időszakkal jár. Átmenő forgalom mindig lesz, de törekedni kell ennek lelassítására, melynek következtében biztonságosabbá válik a közlekedés. A fokozatos beavatkozás során első lépés a lakó-pihenő övezet kialakítása, majd ennek forgalmi hatását vizsgálva követné a veszélyesebb csomópontokba elhelyezett szintemeléssel történő lassító megoldások elhelyezése, továbbá az övezet határában ki- és belépő pontokon forgalomcsillapító küszöbök elhelyezése. Tóth Attila a Sasadi út rendezésével kapcsolatban kiemelte, a Sasadi út főút, ezért a forgalom lefolyását biztosítani kell, fontos hálózati szerepe van. Mint mondta, probléma, hogy a forgalom hullámszerűen érkezik, a hegyről lefelé közlekedők nagy sebességgel haladnak, biztonságos gyalogátkelők hiányoznak. Utóbbira középszigetes megoldás lehet a célravezető és biztonságos. A parkolás jelenleg nincsen kijelölve, és a KRESZ szabályai lehetővé teszik, hogy így is parkoljanak az út mindkét oldalán. A tervező rámutatott, Sasadi út rendezésének a BKK Zrt. a beruházója, nem az önkormányzat, ők csak, mint illetékes önkormányzat kapcsolódnak bele a munkába.

Kádi Gergely, a Közlekedési Osztály vezetője hozzáfűzte, gyalogátkelőhelyek kialakítása nem egyszerű feladat, szigorú szabályai vannak, jelen esetben a meglévő burkolat korrekcióját és a közvilágítás fejlesztését is igényli. Ezért ezek a munkálatok mindenféleképpen több ütemben valósulhatnak csak meg.


Tervezés és kivitelezés több ütemben zajlik

Sasad, Sashegy forgalomtechnikai felülvizsgálata az önkormányzat tavaly évi költségvetésében szerepelt. Az idei költségvetésben ennek a területnek a lakó-pihenő övezetbe való bevonása van célként kijelölve. Ezt követi egy újabb felülvizsgálat ősszel, mely alapján a jövő évi költségvetés-tervezetbe lehet beépíteni a további szükséges beavatkozásokat.

Kádi Gergely elmondta, még idén szeretnék rendezni a Sasadi úton a parkolást, és a jövő évi javaslatok között újra szerepelni fog a terület újbóli forgalomtechnikai felülvizsgálata. A Sasadi út a kerületi önkormányzat tulajdona, azonban a rajta zajló közösségi közlekedés miatt a kezelő-üzemeltető a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Közlekedési Központ, ezért ennek felújítása és üzemeltetése nem a kerületi önkormányzat költségvetésében szerepel, hanem a Fővárosi Önkormányzatéban.

Az egyeztető fórum zárásaként Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy Újbuda honlapján a témához kapcsolódó menüpont alatt megtalálhatók a témával kapcsolatos összegzések, elemzések, értékelések.