Kultúra

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudai Ősz: közösségépítés és igényes szórakozás

2019augusztus2515:15
»
2019október0520:00

Az önkormányzat őszi rendezvénysorozatának programkínálata mindenkinek lehetőséget nyújt az adott kerületrész értékeit is bemutató, színvonalas időtöltésre. A kilátogatók örülhetnek a régi barátoknak, megismerkedhetnek hasonló érdeklődésű emberekkel, legyen szó finom ételek elkészítéséről, sportról, koncertről vagy utcabálról. Ezek a rendezvények ingyenesek – a részvételhez csak ki kell mozdulni a négy fal közül.

Együtt főzni élmény
A szabadtéri főzésre ezen az őszön is bőven lesz lehetőségük a gasztronómia iránt érdeklődőknek. Kelenföldön a lecsót, Gazdagréten az idén debütáló Csíki Fesztiválon a székelykáposztát, majd a halászlét, míg Kelenvölgyben a boros ételeket készítő csapatoké lesz a pálya.
A 31. halászléfőző versenyt először a Gazdagréti Közösségi Televízió szervezte, és eleinte csak az ízek vetélkedéséről szólt. Az utóbbi években a verseny mellé családi programok is kerültek. Két éve a Szomszédok Ünnepét is megtartották a teleregény indulásának 30. évfordulója alkalmából, tavaly pedig maga az esemény volt harmincéves. Egyre több a látogató, sokakat vonz a retró hangulat és a neves színpadi fellépők sora – ezekből idén sem lesz hiány.

Egészség és mozgás
A Válassz sportot Újbudán! sportágak, sport­egyesületek bemutatóival várja a kerület lakóit, idén már kilencedik alkalommal. Tavaly óta új helyszínen, a Kánai úti Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban van mód nemcsak mozgásra, hanem új sportok vagy klubok megismerésére is. Ez sokaknak meghatározó élmény, mert amikor beleszeretnek egy sportágba, elkötelezik magukat az adott egyesület és csapat mellett is.
Az EgészségPart a Feneketlen-tónál ötödik alkalommal kínál szűrővizsgálatokat, játékos mozgási lehetőségeket, egészséges finomságokat, neves színpadi fellépőket és ajándékokat a látogatóknak.
A Pajkos utcai vigasságok szervezői az utcabál és a vidám programok mellett az „Egységben az egészség” mottó jegyében szervezett bemutatókkal is készülnek.

Varázsvilág a Bikás parkban
Az új tanév kezdetéhez kapcsolódóan ismét megtelik a Bikás park. A látogatók igényeihez igazodva már hatodszor, szeptember elejei időpontban, Őszköszöntő Fesztivál néven várja a családokat az önkormányzat nagy rendezvénye. A gyerekek idén is élvezhetik a pónilovaglást, birtokba vehetik a rendőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség, a közterület-felügyelet járműveit. A Honvédelmi Sportszövetség, illetve a Budai Judo Akadémia segítségével, valamint pecsétgyűjtés közben is kimozoghatják magukat. Izgalmas elfoglaltságot jelentenek a boszorkány- és varázslóképző iskola foglalkozásai, a sztárokkal teli színpadi kínálat pedig remek szórakozást ígér.

Közösségi tradíciók
A Költők Parkja ad otthont Őrmező Ünnepének, ahol nemcsak a gyerekek tombolhatják ki magukat ugrálóvárban és trambulinon, hanem a felnőttek is a sokszínű színpadi programsort követő hagyományos utcabálon.
A keresztény hitélet összetartó erejére ad példát az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Albertfalván a hagyományos Szent Mihály-napi búcsú. Az Albertfalvi Keresztény Társaskör, a Szent Mihály-plébánia közösségei, valamint a Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda kétnapos ünnepre várnak mindenkit.
Az idén nyolcéves Kelenvölgyi Ezerjót a szürethez kapcsolódóan szervezik, visszautalva arra az időre, amikor még saját borukat itták az ottani gazdák. A boros ételek versenye mellett kirakodóvásár, vásári komédia és szüreti felvonulás teremt majd hangulatot.


Biztonságos közlekedés játékosan
A Bikás parki LiteRide Közlekedésbiztonsági Nap idén ismét egyben az országos Biztonság Hetének záróeseménye. A gyerekek játék közben tudják elsajátítani a biztonságos közlekedésre vonatkozó ismereteket, kipróbálhatják a szimulátorokat, és tüzet is olthatnak.

PROGRAMLISTA

Augusztus 25. vasárnap
8. Kelenföldi Lecsófesztivál
Albert utca 26. (Óvoda kert)
A felnőttek összemérhetik a szakácstudásukat – kiderül, ki főzi az év legfinomabb kelenföldi lecsóját, míg a gyerekek a lurkósarokban tölthetnek el vidám perceket. Színpadi fellépők is szórakoztatják a vendégsereget.

Augusztus 31. szombat
Csíki fesztivál
Gazdagrét (Csiki suli és a mellette lévő szervizút)
A szórakoztató családi napon székelykáposzta-főző verseny, utcák közötti focibajnokság, pecsétgyűjtő játék és a székely ízek utcája várja a látogatókat. Bemutatkoznak a gazdagréti tanfolyamok, a jó hangulatot a vidámpark és az esti utcabál is garantálja a Calypso Plus Band zenéjével.

Szeptember 1. vasárnap
31. Gazdagréti Halászléfőző verseny
A Gazdagréti út és a Rétkerülő út közötti park
A hagyományok szerint a legfinomabb halászlék készítőit díjakkal is elismerik. A gyerekeket halas játékokkal várja a virgonckodó játékpark, a színpadon pedig a Room Service Bryan Adams Tribute, a TNT Track, majd LayZee aka Mr. President koncert gondoskodik a szórakozásról. Az este Arató videodiszkóval zárul.

Szeptember 7. szombat
Válassz Sportot Újbudán!
Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont
Közel negyven sportág, több mint 70 egyesületi szakosztály mellett versenyek, látványos sportbemutatók várják a látogatókat. A Kelenföldi pályaudvarról 15 percenként induló ingyenes buszjáratok könnyítik meg a kijutást a rendezvényre.

Szeptember 8. vasárnap
Őszköszöntő fesztivál
Bikás park
Rengeteg ingyenes program, koncert gyerekeknek és felnőtteknek. Lesz ugrálóvár, arcfestés, pónilovaglás, emellett fajátékok, közbiztonsági és honvédelmi programok, pecsétgyűjtő játék rengeteg ajándékkal. A boszorkány- és varázslóképző iskolában kviddics, csokibéka kártya, Teszlek süveg, bájitaltanóra, varázspálca-készítés, sárkánypatkolás, jelmezek, legendás állatok várják a diákokat. Sztárfellépők: Alma Zenekar, Karinthy Színház, Erdőfű Zenekar, Hajnóczy Soma bűvész világbajnok, Caramel, Intim Torna Illegál és a Random Trip: Dés László, Kállay-Saunders András, Kollányi Zsuzsi, Saiid, Koszi Janka, Zentai Márk. Bővebb információ: www.ujbuda.hu

Szeptember 14. szombat
Őrmező Ünnepe
Költők Parkja
Páratlanul színes színpadi és kísérőprogram várja a látogatókat; fellép a Napvirág Zenekar, a Majorka Színház, a Vadrózsák, a Rutkai Bori Banda, az FDS, a Masters SE, Gál Csaba Boogie, Oláh Gergő, a Takács Tamás Blues Band és a Pedrofon zenekar az elmaradhatatlan utcabállal. A kicsik élvezhetik Bartha Tóni bábszínházát, sőt az ugrálóvárat, a rekeszmászást és a trambulint is.

Szeptember 22. vasárnap
V. Újbudai EgészségPart
A Feneketlen-tó partja
Mozgásra csábítja a családokat a Fittmóka, sportversenyek, játékos feladatok is színesítik a napot, amelyen a Ringató foglalkozás után Schobert Norbi tornáztat meg mindenkit. Szűrővizsgálatok, érdekes kiállítók, ízletes és egészséges finomságok, kézműves foglalkozások, sok ajándék vár mindenkit. Koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint a népszerű Kolompos együttes is. Bővebb információ: http://egeszsegpart.com/

Szeptember 21. szombat
Pajkos utcai Vigasságok
(Az Andor utcai kereszteződésnél)
Vidám programok, kreatív és játéksziget, képességfejlesztő falmászás, kézműves finomságok is várják a családokat. Az „Egységben az Egészség” jegyében bemutatkoznak a környék civil és szakmai szervezetei, az Omnivagus Egyesület és a FejlesztőHáz. Fellépnek a helyi óvodások, a Petőfi Musical stúdió tehetségei, az Alma Zenekar, az estét meglepetésvendéggel és utcabállal zárják.

Szeptember 28. szombat
Közlekedésbiztonsági Nap - Lite Ride Légy az őrangyalom!
Bikás park
Az országos Biztonság Hete záróeseményén 14–18 óráig szórakoztató vetélkedőkkel bővíthetik a gyermekek közlekedési ismereteiket. Ebben KRESZ-park, ügyességi és vezetéstechnikai játékok, láthatósági sátor, részeg szemüveg, biztonsági öv és moped szimulátorok is segítenek. Kipróbálhatók a régi és új rendőrautók, sőt a tűzoltás és a helyes tűzrakás is. Lesz ugrálóvár, mentőkutyás bemutató, a színpadon pedig mini koncertekkel és interaktív játékokkal vár mindenkit Peller Mariann műsorvezető.

Szeptember 28–29. szombat
Szent Mihály napi búcsú Albertfalván
A több évtizedes múltra visszatekintő, a templom védőszentjéhez kapcsolódó rendezvényt az Albertfalvi Keresztény Társaskör szervezi.

Október 5. szombat
VIII. Kelenvölgyi Ezerjó
Kelenvölgyi Közösségi Ház, Kardhegy utca 2.
Igazi szüreti időszakhoz kapcsolódó fesztivál, ahol a boros étkek főzőversenye, a bor- és mustkóstolás mellett a gyerekek is jól szórakozhatnak; lesz Kenderkóc Népi Játszóház, kézműves foglalkozások, arcfestés, vásári komédia, kirakodóvásár. A szüreti felvonulás és a színpadi programok is kellemes napot ígérnek, a talpalávalót a Csörömpölők Együttes és az Ethno Sanzon Zenekar húzza majd.

A rendezvényekről folyamatosan frissülő információkat az Újbuda újságban és a www.ujbuda.hu oldalon találhat.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvényen kép- és hangfelvételek készülhetnek. Részletes információ a kozpont.ujbuda.hu oldalon és a helyszínen.
Címkék: