Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 13. szerda, Szilvia

A nap eseményei

kedd, augusztus 13, 2019

MegjelenítésKeresési szűrők

Programok

2018szeptember2808:00
»
2019augusztus3018:00

Programok 2018/2019-es nevelési évben az Észak-Kelenföldi Óvodában

  • Székhely Óvoda

Újbudai Szenior Ki Mit Tud Fesztivál 2019  

2019május0811:15
»
2019szeptember1600:00

Újbuda Önkormányzata és a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. várja mindazok jelentkezését, akik éreznek magukban tehetséget és kedvet, hogy bemutassák tudásukat, kreativitásukat. Örömmel vesszük az amatőr művészek, hobbi énekesek, táncosok és zenészek részvételét a vetélkedésben, hiszen nem öreg attól senki, hogy korábban született, és hisszük, hogy a korral a tehetség nem fakul, sőt érik.

Albertfalva? Szeretem!  

2019augusztus1213:15
»
2019szeptember1523:45

Az Albertfalvi Közösségi Ház kéri Önöket, hogy jövet-menet fotózzák le Albertfalvát: utcaképeket, hangulatokat, épületeket, növényeket, mindent, amit szerethetünk a városrészben!

Regős Anna kiállítása  

2019augusztus1319:00

„Számomra is talány, hogy hogyan él bennem egymás mellett a technikákkal, anyagokkal kisérletező, autonóm művész és a nagyon is tervszerü, kiszámított, rendszerekben gondolkodó mintatervező.”

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.