Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A nap eseményei

csütörtök, január 28, 2021

ÖKO HÉT 2021.  
 

2021január2508:00
»
2021január2914:00

ÖKO hét a Lágymányosi Óvodákban 2021.január 25.-29.

A múlt és a jövő összekapcsolásának fontossága; miért jelent napi szintű feladatot az óvodákban?

Miért kell felhívni a figyelmet az újrahasznosításra, a jövő védelmére?

Minden gyermek szeret rajzolni, vágni, hajtogatni kézműveskedni, azaz teremteni.

Mi felnőttek mutatjuk meg nekik, milyen technikák, eszközök vannak, melyek segítségével alkotni tudnak.

Ennek az alkotó folyamatnak csak fantáziájuk, kitartásuk szabhat határt.

Még hasznosabb, ha olyan anyagokkal dolgoznak, melyek már egyszer, kétszer fel lettek használva a mindennapjaik során. Mit tanítunk nekik ezzel? Becsüld meg a körülötted lévő világ adta anyagokat és merj bátran gondolkozni!

Fontos, hogy lássuk be, nem mindent kell kidobásra szánni. Vannak lehetőségek újabb és újabb tárgyakat, használatieszközöket, művészeti alkotásokat létrehozni belőlük.

No, ezt tettük mi ezen a héten és igazából minden héten erre igyekszünk Közösen, együtt.

Eltört- javítsd meg!

Elszakadt- varrd meg!

Kidobnád (jaj ne)- alkosd újra!

…és mi a legszórakoztatóbb ebben- Együtt készíteni, kitalálni, megalkotni nem csak gondolkodtat, fejleszt, hanem az érzelmeinknek is megmozgatja. Alkalmazkodni, elfogadni Egymást, a Közösséget, a Változó Világot.

Feladatunk és Kötelességünk nekünk Felnőtteknek egy Élhető Világot átadni Gyermekeinknek. Adjunk nekik ehhez módszereket és eszközöket, hiszen Bennünk bíznak a legjobban.

Mindegyik óvodánkban hagyománnyá vált a január végén megrendezésre kerülő ÖKO hét. A nevelőtestület megbeszélése szerint az idei évalapanyagának a TETRA PAK tejes és üdítős dobozait választottuk.

Az óvodai csoportokban feldolgozott témák ezen a héten az újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés voltak, különös figyelmet szentelve a kiválasztott alapanyagnak. TETRA PAK dobozokból készült tárgyakkal tették színesebbé a játékötleteket. A kiemelt figyelmet igénylő gyermekeket is sikeresen vontuk be a közös tevékenységekbe.

Beszélgettünk az újrahasznosításról, környezetvédelemről, energiatakarékosságról. Ebben az évben is írtunk ki pályázatot a családok számára, hogy minél kreatívabb alkotások készüljenek, az fent említett alapanyagból. A beérkezett pályaműveket, a járványhelyzetre való tekintettel, online kiállításon tekinthették meg, az alkotók emléklapot kaptak.

Reméljük, hogy sikerült felhívni a gyerekeken keresztül a családok figyelmét a környezet védelem fontosságára.

Az ÖKO-hét alkalmából különböző izgalmas programokat szerveztünk a gyermekeknek, melyek során ők is tevékenykedhettek, tapasztalatokat szerezhettek, megalapoztuk vagy éppen elmélyítettük a környezettudatos szemléletüket és magatartásukat. Egész héten a csoportokban az újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés, környezetszennyezés, klímaváltozás volt a központi téma, ennek alapján szervezték az óvodapedagógusok a tevékenységeket. Újrahasznosított anyagokból készítettek a gyermekek és a szülők, otthon, közösen különféle tárgyakat, festményeket, melyekből hét végén kiállítást szerveztünk az óvodán belül. Sajnos a járványügyi helyzet miatt ebben az évben a szülők nem tudtak az intézményünkbe bejönni és megtekinteni a kiállítást, de az óvodapedagógusok végig járták és megnéztek a gyermekekkel.

A hét egyik napján komplett programmal készültünk minden csoport számára. Interaktív táblán az EON Energiakaland oldala segítségével játszottunk játékokat az energiapazarlás, biztonság témakörében. Ezután lehetőségük nyílt egy „horgászat” keretén belül megtisztítani a vizet a sok hulladéktól, szennyező anyagtól, ehhez parafadugókat, mágneses horgászbotokat használtunk. A szelektív hulladékgyűjtés megtapasztalása érdekében különböző színű kukákba válogathatták ki a hulladékokat a gyermekek, miközben megbeszéltük melyik hulladékfajta melyik szelektív kukába tartozik. Kísérleteken keresztül figyelhették meg mi történik, ha a vízbe olaj kerül, feloldódik-e vagy sem, miért szennyezi ez a vizeket, milyen hatásai vannak az ottani élővilágra. Az olajba sót is tettük, a vízbe ételfestéket, és ezeket a változásokat is megfigyelhették. A kísérletek zárásaként közösen vulkánt készítettünk, sütőpor, ecet és ételfesték segítségével. Megfigyeltük hogyan tör fel a „láva”, milyen alapanyagok szükségesek az elkészítéséhez, ha otthon szeretnék megismételni, természetesen szülői felügyelet mellett. A legvégén a tűzveszélyes jelzésre hívtuk fel a figyelmet, melyek többek között az izzadásgátló aeroszolok hátulján is megtalálható, hogy milyen könnyen okozhat balesetet, ha tűz közelében használjuk.

Minden évben igyekszünk a gyermekek számára érdekes és maradandó programokat szervezni, melyen keresztül ténylegesen formálhatjuk szemléletüket, ezáltal pedig a családokét is.

Erről is szól az ÖKO hét és az Egész Élet!