Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek

Látótér: Tóth Kinga

Tóth Kinga költő, vizuális művész és hangperformer volt a Látótér vendége. A nyelv sokszínűségéről, a többnyelven való alkotás szabadságáról és a művészet regisztereiről beszélgetett Tallér Edna az alkotóval.

Esélyek utcája

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élők, nehézséggel küzdők életminőségét a civil és a vállalati partnereivel közösen javítani tudja. Ez a tenni akarás hívta életre az Esélyek utcája elnevezésű programot is, melyet évről évre megrendez az önkormányzat együttműködő partnereivel. A rendezvénynek idén a Szeglet Közösségi- és Élménytér adott otthont, amely nem csupán egy rendezvényhelyszín, hanem olyan társadalmi vállalkozás, amely számos érzékenyítő előadásnak és csoportfoglalkozásnak ad otthont.

Az Esélyek utcája kerekasztalbeszélgetéssel zárult, ahol a jelenlévő szervezetek, cégek képviselői a közös munka, az együttműködés lehetőségeit beszélték át.

Zöldítették a Sas-hegyet

Egykor kipusztították a fáit, hogy szőlőt telepítsenek rá, majd katonai gyakorló terepként használták, hogy aztán a világháborúban élesben is szétlőjék. A mostoha sorsú Sas-hegyre az önkormányzat és az unió támogatásának, valamint egy indiai multicég önkéntes munkájának köszönhetően rengeteg facsemetével ültették be.

Történelmi traumák az ajtók mögött

Nyitunk a múltra, hogy legyen jövőnk – ennek a mottónak a szellemiségében dolgozik a Közös Halmaz Alapítvány, és erre az ötletre épül az a Móricz Zsigmond körtéri kiállítása is, amit egyszerűen csak Ajtókként emlegetnek a fővárosiak. Az Örs vezér teret és a Madách teret is megjárt installáció nem kevesebbre vállalkozik, minthogy segítsen feldolgozni történelmünk súlyos traumáit.

Ellenőrzést tartottak a rendvédelmi szervek a Kelenföldi pályaudvaron

Csakúgy nyüzsögtek a különböző rendvédelmi és köztisztasági szervek sárgamellényesei a Kelenföldi pályaudvar környékén, a BKK ugyanis egynapos közbiztonsági és köztisztasági akciót szervezett a területre. Az FKF, a MÁV, a Főkert, a Máltai Szeretetszolgálat, a FÖRI, a XI. kerületi Rendőrkapitányság, és Újbuda Közterület-felügyeletének közös akciója a pályaudvar rendjének fenntartását szolgálta.

Idősek Világnapja

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek világnapjának, a Fraknó utcai Idősek Háza ebből az alkalomból rendezett házi ünnepséget gondozottjainak. Az újbudai idősotthon lakói a pandémia óta először ünnepelhettek társaságban: Bakai Nagy Zita alpolgármester köszöntése után nosztalgia műsorral kedveskedtek nekik.

Tudnivalók a mellrákról - Egészségünkre

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból a Pozitron Diagnosztikai Központ radiológusa hívta fel a figyelmet az önvizsgálat és a rendszeres szűrővizsgálatok jelentőségére.

Rossz tartást és lúdtalpat szűrtek az egészségnapon

Már a legfiatalabb korban is rengeteg gyerek küzd hanyag tartással és lúdtalppal - derült ki a Szent Kristóf Szakrendelő gyerekeknek szóló szűrő és tanácsadó napján. A szülők olyan, gyakran felmerülő kérdésekre kaphattak választ, minthogy hogyan különböztethetők meg az orfolyással, köhögéssel járó betegségek, mikor lehet elkezdeni egy csecsemő hozzátáplálását, vagy milyen típusú beszédhiba esetén szükséges szakemberhez fordulni.

Újbuda az újbudaiaknak - Lapszemle

Megjelent az Újbuda újság. Hasznos és érdekes információk a kerületben élőknek. Százaknak segít Újbuda, hogy hamarabb jussanak ultrahangos vizsgálathoz. A szakértő azt ajánlja, mindenki oltassa be magát nem csak a COVID, hanem most már az influenza ellen is ha teheti, és hordjon maszkot akkor is, ha nem kötelező. Életet menthet. Az infláció csak egy szám ugyan, de aki a piacon bevásárolni próbál, az tapasztalja, milyen komoly áremelkedéseket kell túlélnünk. Újbuda az újbudaiaknak.

Újbudán biztonságosabb lett az élet

Régi hagyomány a kerületben, hogy az önkormányzat díjazza a közbiztonság területén dolgozók kimagasló munkáját. Október 18-án Hintsch György, közbiztonságért felelős alpolgármester adta át az elismeréseket.

Testületi ülés

Parkolási megállapodás módosítása, a kerületi ingatlanok felújítása - többek között ezekről az ügyekről is tárgyalt Újbuda Képviselő-testülete soron következő ülésén. A képviselők október 21-én tartották tanácskozásukat. Tizenegy napirendi pontot nyílt, kettőt pedig zárt ülésen tárgyaltak.

Látótér Takács Gabriellával

Miért van szükségünk hősökre? Léteznek-e a 21. században példaképek? Milyen értéket képviselnek ma a sztárok? Miért szeretnek pletykálni az emberek? Hogy kell elképzelni a minőségi bulvárt?

Papp László ösztöndíjak

Díjazták az olimpikonokat és a tehetséges fiatal sportolókat Október 15-én Újbuda önkormányzata kitüntette a kerület olimpikonjait és kihirdette a Papp László Sportolói Ösztöndíjak nyerteseit. 

Árasztó piknik

Dél-Buda izgalmas, vadregényes Duna-parti szakasza a nyár végéig horgászok, futók kietlen tája volt, augusztus vége óta viszont már piknikezős bútorokkal, hintával, tűzrakóhelyekkel gazdagodott. Az Árasztó úton, az Albertfalvi-gáton az elmúlt két hónapban határozottan megváltozott a táj. Padok, asztalok, tűzrakóhelyek hívogatják az arra sétálókat. Újbuda önkormányzata és a Valyo Város és Folyó Egyesület együttműködésének köszönhetően augusztus végétől ideiglenesen közteret alakítottak ki a vízparton. A Valyo Egyesület már tíz éve foglalkozik a Duna-partok fejlesztésével. Fő célkitűzésük, hogy a városi folyópartokat elérhetővé tegyék az emberek számára, benépesítsék piknikezőkkel a természetet.

Csák József kiállítás

A Magyar Festészet Napja alkalmából A természet akkor is szép címmel nyílt kiállítás Csák József munkáiból október 19-én az Albertfalvi Közösségi Házban. A tárlatot Dr. László Imre, Újbuda polgármestere nyitotta meg. Dr. Színcsák József a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, s még ma is ott tanít, mint egyetemi docens. Tanári és szakmai munkái mellett aktívan fest, több önálló és csoportos kiállítása volt már. Ezek mellett énektanulmányokat is folytatott az 1980-as évek közepétől. Ekkor vette fel a Csák József művésznevet.

Oldalak