Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Hírek

Az aradi vértanúkra emlékezett Újbuda

Schweidel József, egykori honvédtábornok emlékszobránál rendezett megemlékezést október 6-án Újbuda Önkormányzata. Az Aradon kivégzett hősök tiszteletére rendezett megemlékezésen az önkormányzat képviselőin kívül részt vett az egykori tábornok két szépunokája, Kirtsch Annamária és Szabóné Kircsfalusi Katalin is.

TATA Consultancy Services (2020.10.12.)

A TATA Consultancy Services újabb számítógép adományokkal segíti az önkormányzat intézményeinek munkáját. A tavaszi ajándékok után most újabb számítógépeket ajánlott fel a 11. kerületben működő informatikai cég. A több éve tartó együttműködésnek köszönhetően a kerületi óvodák munkáját erősíti majd ez a támogatás. A 20 db asztali számítógép átadására október 7-én került sor az újbudai önkormányzat épületében.

NEGYEDÓRA: ARC KIÁLLÍTÁS (2020.10.05.)

Idén 766 pályamű érkezett a Bikás parkban megrendezett ARC kiállítás pályázatára, amelyből a 20 tagú zsűri, köztük az Újbudán élő neves fotográfus, Kudász Gábor Arion választotta ki azt a 80, legjobban sikerült alkotást, amelyek óriiásplakát méretben november 1-jéig láthatók a Bikás parkban.

ARC KIÁLLÍTÁS (2020.10.05.)

A járványhelyzet miatt csak szűk körben tartották meg a 20. ARC Kiállítás megnyitóját a Bikás parkban. Az óriásplakátok egy hónapig lesznek láthatóak a metrómegállótól északra található területen. A jubileumi megnyitón részt vett Karácsony Gergely főpolgármester, László Imre, Újbuda polgármestere, Barabás Richárd, alpolgármester, valamint az ARC alapítói, szervezői, köztük Geszti Péter reklámszakember, előadóművész is.

LÁTÓTÉR Szurdi Miklóssal (2020.10.07)

Szurdi Miklós színész, rendező, forgatókönyvíró október 2-án ünnepelte hetvenedik születésnapját. Az egykori Família Kft. című sorozat vezetőrendezője, a Hatásvadászok című, Magyar Filmszemle- és Magyar Kritikusok- díjával kitüntetett film rendezője múltról és jelenről, széthúzásról és összetartásról mesél.

NEGYEDÓRA: Vágó Istvánnal (2020.10.05.)

Tudta, hogy Vágó István eredeti szakmája gyógyszervegyész-mérnök? Mit gondol a koronavírus-járványról, a tényekről és az álhírekről - kiderül a videóból.

NEGYEDÓRA: Falus Ferenccel (2020.10.07.)

A koronavírus hazai áldozatainak harmada az elmúlt egy hónapban hunyt el. De vajon mennyivel nőhet még ez a szám? Meg lehet-e még fékezni a növekvő tendenciát? A valós esetszámok felismeréséhez mennyi tesztet kellene végezni naponta? Mekkora lehet a tényleges esetszám? Mennyire védi a megbetegedéstől a lakosságot a jelenleg hatályos protokoll? Van félnivalónk az oltóanyagoktól? Érdemes beoltatni magunkat influenza elleni védőoltással? Dési János kérdéseire Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos válaszol.

LÁTÓTÉR Marton Róberttel (2020.09.28.)

Leginkább a Karinthy Színházban, valamint a Jóban Rosszban sorozat sármos orvosaként láthatja őt a közönség. Ám a közeljövőben zeneszerzőként is debütál, méghozzá Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtér új bemutatójának, a Kicsibácsi és Kicsinéninek – amelyet a Nézőművészeti Kft. ad elő Gyulay Eszter rendezésében – ugyanis Marton Róbert a zeneszerzője. Színházról, munkáról és családról beszélgettünk a művésszel.

A BEAC kosarasai megkezdték az idényt

A BEAC sikereinek a szurkolók is egyre inkább örülnek a Gabányiban, most már lehet menni drukkolni az NB1-es lányoknak, akik október 3-án a DVTK ellen, hazai pályán kezdik meg a bajnokságot.

Negyedóra Dr. Gara Imrével

’Mindenki a vakcináról beszél, pedig lehet, hogy a gyógyszer hamarabb célba ér’ – vallja dr. Gara Imre orvosprofesszor. A szakértő szerint ma már számos ígéretes gyógymód, meglévő vagy éppen fejlesztés alatt álló orvosság és biológiai terápia vizsgálata zajlik a világban, amelyek közül bármelyikről kiderülhet, hogy segít a koronavírus legyőzésében. A professzor azt sem tartja kizártnak, hogy épp egy magyar találmány fog áttörést hozni a gyógykezelésben. Dr. Gara Imre az orvosi kutatások aktuális eredményeiről, az alternatív gyógymódok hátrányairól, valamint a vírustagadás pszichológiai okairól is beszélt az Újbuda TV-nek.

Negyedóra László Imrével

Elindul a kelenföldi indóház megmentése: a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. Többek között erről is mesél László Imre, Újbuda polgármestere a műsorban. A beszélgetésben szó van a jelenlegi járványügyi kérdésekről, a védekezés koncepciójáról és a kerületet érintő egyéb feladatokról is.

Látótér Senával

Afrika, egzotikum, őserő, női erő, varázslat. Ha Sena Dagaduról, az Irie Maffia énekesnőjéről van szó, ezek a fogalmak szinte mindig előkerülnek. Hogy ő maga mit gondol a kategóriákról, mennyire része hétköznapjainak a varázslat és mi az, ami boldoggá teszi, arról a Látótérben mesél a nézőknek. Ráadásul nem is egyedül jött el hozzánk, kilenc hónapos kisfiát is magával hozta

Látótér Steinkohl Erikával

Azt szokták mondani, hogy egy kiadós nevetés szépít is, gyógyít is, és átsegít a hullámvölgyeken. A Látótér vendége Steinkohl Erika színésznő, az AradiVarga Show állandó vendége, mint ahogyan az a műsorból is kiderül, elég sokat tud a nevetésről. Ha teheti derűvel és humorral fogadja az életben még a problémákat is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy felszínesen áll a világhoz. Magával és környezetével szemben is kritikus és magasra teszi a mércét...

Oldalak