Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. kedd, Tivadar

Hírek

"Mi az oltás pártján vagyunk" - László Imre polgármester

Eddig legalább 177 kerületi lakos vesztette életét a járványban Újbudán. A Szent Kristóf rendelőből hat orvost és huszonnégy szakdolgozót helyeztek eddig át a kórházba, de egyelőre egyik szakrendelést sem kellett felfüggeszteni – mondta dr. László Imre polgármester. A járvány miatt az óvodákban, bölcsődékben ügyelet működik, s szervezik a dolgozók folyamatos szűrését is. László Imre azt mondta, hogy ők kifejezetten oltáspártiak, és beszélt a gyógyszerhatósági engedéllyel nem rendelkező vakcinák használatáról is. Az önkormányzattól elvett jó kilencmilliárd elvett forint után kompenzációként valamivel több mint 900 millió forintot kér az önkormányzat, egészségügyi, bölcsödéi, óvodai fejlesztésekre a kormánytól. A Galvani híd építéséhez feltételekkel hozzájárulnak és a tóvárosi tervezett beruházásból is igyekeznek az optimálisat kihozni

MACSKAKŐ: Húsvét

A Macskakő Húsvéthétfőn mi mással is foglalkozna, mint a Húsvét ünnepével, az ehhez kapcsolódó hagyományokkal. Juhász Anna kulturális nagykövet Berecz István táncművésszel beszélget.

MACSKAKŐ: Költők Parkja

A Macskakő legújabb adásában Juhász Anna kulturális nagykövet a Költők parkjába invitálja a nézőket, ahol három, Újbudához és Őrmezőhöz szorosan kötődő költőről, Kálnoky Lászlóról, Zelk Zoltánról és Kormos Istvánról mesél.

MACSKAKŐ: Költészet napja

A mai Macskakő adás a költészet világnapjához kapcsolódik. Juhász Anna kulturális nagykövet vendége ezúttal Halmosi Sándor költő, aki a költészet, az alkotás felelősségéről és Pilinszky Jánoshoz fűződő viszonyáról is mesél.

Oltás és távolságtartás - dr. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos - Negyedóra

A TÜRELMÜNKBEN ÉS A KITARTÁSUNKBAN REMÉNYKEDHETÜNK" - állítja Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos. Hozzátéve, hogy a távolságtartás megtartása és megtartatása segíthet. Szerinte a koronavírus-járvány harmadik hulláma gyakorlatilag már egy új járványnak tekinthető. Tömeges tesztelésre lenne szükség, valamint a háziorvosok és szakrendelők hatékonyabb bevonására. Arról is beszél, hogy a magyar oltási program nem a lehető legtöbb ember életének a megvédését szolgálja, amikor például életerős fiatalokat olt Pfizerrel és idősebbeket kínai vakcinával.

Interjú Szabó Simonnal

Idén húsz éve annak, hogy bemutatásra került Török Ferenc kultikussá vált vizsgafilmje, a Moszkva tér. Szabó Simon mesél az akkori élményekről, saját alkotásokról, hitvallásról, értékrendről, válságról, jelenről jövőről és új tervekről.

MACSKAKŐ: Március 15

1848. március 15-ére emlékezik Juhász Anna kulturális nagykövet két vendégével, Vecsei H. Miklós színművésszel és Nyáry Krisztián íróval.

Ha van oltás, be lehet adni – Dr. Dorogi Gábor háziorvos

A körülbelül 2800 fős praxisából eddig nagyjából 130 embert oltott be, illetve küldött oltópontra dr. Dorogi Gábor őrmezei háziorvos. Akadt olyan nap, amikor harmincnál is több embert oltott, úgy gondolja, hogy ennél érdemben többet egy nap alatt nem fog tudni. Azért sem, mert hárman rendelnek ugyanazon a helyen, tehát egymás közt is koordinálniuk kell. És a vakcinabeadás szervezésén túl a különféle panaszokkal jelentkezőket is el kell látnia, konzultálnia kell velük, egy rendelés idején 80-100 pacienssel is akár.

MACSKAKŐ: Nőnap

A Macskakő kulturális magazin nőnapi adásában két tehetséges, újbudai kötődésű alkotó, Eke Angéla színművész és Csurka Eszter képzőművész érkezik Juhász Anna kulturális nagykövethez. Eke Angéla kedvenc versét is elhozta, ami egy új filmhez kapcsolódik, míg Csurka Eszter alkotásai kialakulásáról és a karanténról is mesél. Tartsanak velünk!

Digitális oktatásra kellene átállni - Nagy Erzsébet PDSZ

Már nem csak az iskolákban, de az óvodákban is nagy a gond, sok a fertőzött, így mindenképp szükség lenne arra, hogy az általános iskolák is átálljanak a digitális oktatásra, az óvodákban pedig elfogadják, ha a szülő a járvány miatt nem akarja az intézménybe járatni gyermekét, hanem inkább otthon tartja - mondta Nagy Erzsébetnek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ügyvivője. Emellett szükség lenne azoknak az anyagi támogatására is, akik a gyerekükkel otthon maradva nem tudnak dolgozni.

Újbuda lapszemle

Megjelent az Újbuda. Szó van benne oltásról, arról, mi vár a vendéglátósokra. A "Mészöly tanszék" soha nem ismert titkai. Interjú Szabó Simonnal. Lapszemle, olvasnivaló ajánlat.

Oldalak