Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 20. szerda, Aladár, Álmos

Hírek: Egyház

Egyházi vezetők találkoztak Újbudán

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője a hagyományok szerint idén is kötetlen beszélgetésre invitálta a XI. kerületben működő történelmi egyházak képviselőit. Az eseményen az egyházak szerepéről és fontosságáról Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszélt.

Jótékonysági bál a Szent Gellért Óvodáért

A Szent Gellért Óvodát fenntartó egyesület a Szent Imre Gimnáziumban rendezte meg jótékonysági bálját január 19-én, amelyre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, valamint Turbók Jánosné és Csernus László önkormányzati képviselő is.

Szobrot kapott a vértanú pap

A Feneketlen-tó és Villányi út között, a Placid atya parkban állítottak szobrot az 1957-ben fiatalon mártírhalált halt katolikus pap, az idén májusban boldoggá avatott Brenner János emlékére.

Hálát adtak a pálosok az elmúlt évért

Hálaadó szentmisére és vendégségre invitálta december 11-én a pálosok azokat, akik az elmúlt évben segítették a Magyar Pálos Rend sorsának alakulását. Újbuda önkormányzatát Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester képviselte, a szentmisét Csóka Péter János tartományfőnök celebrálta.

Kada Lajos emlékiállítás Albertfalván

Bár életének csak utolsó hónapjait töltötte Kada Lajos érsek Újbudán, Albertfalván mégis szeretettel emlékeznek a világ több országában szolgált apostoli nunciusra. Az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjteményben november 27-én nyílt kiállítás az érsek különleges életútjába, személyes tárgyaiba nyújt betekintést.

Hetvenéves a Liszt Ferenc Kórus

A nagy múltú Liszt Ferenc Kórus a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban teljesít egyházzenei szolgálatot, vezetője Farkas Mária karnagy. Az idén hetvenéves énekkar Liszt Korál miséjét adta elő az ünnepi évfordulón november 24-én.

Kilencven éve áll a kelenföldi evangélikusok temploma

Jeles évfordulóra emlékeztek a kelenföldi evangélikusok október 21-én, mivel kilencven éve ezen a napon tartották az első istentiszteletet a Bocskai úti templomban. Az istentiszteleten a prédikációt Kondor Péter, a Déli evangélikus Egyházkerület püspöke mondta.

Takaró Károly nyugdíjba vonul

Magas állami kitüntetést kapott a nyugdíjazott Takaró Károly református lelkész, korábbi protestáns tábori püspök.

Elhunyt Kállay Emil piarista szerzetes

Szeptember 28-án szerzetességének 71. évében, áldozópapságának 65. esztendejében elhunyt Kállay Emil piarista szerzetes, egykori tartományfőnök, a csíkszeredai misszió alapító tagja a budapesti Kalazantinum rendházban. Nyolcvankilenc évet élt.

A libanoni pátriárka Gazdagréten

Augusztus 21-én este, a gazdagréti Szent Angyalok templom kertjében Hoffmann Tamás polgármester és Szederkényi Károly esperes fogadta Béchara Boutros Raï bíborost. Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására látogatott hazánkba.

Nagyboldogasszony ünnepe

A Katolikus Egyház augusztus 15-én, szerdán Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli.

Oldalak