Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 22. kedd, Móric

Hírek: Főváros

Pályázat súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására

A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapesti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására pályázatot hirdet, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, ill. munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyi eszközök vásárlásához hozzájárulásként igényelhető.

Települési értékvédelmi támogatás

A támogatás célja olyan munkák segítése, amelyek az épületnek azokat az értékeit újítják fel, állítják vissza, amelyek a fővárosi védettség alá helyezést indokolttá tették; tehát hangsúlyozottan az eredeti részek felújítását, restaurálását, visszaállítását szolgálják.

Települési Értékvédelmi Támogatás 2006

Budapest Főváros Önkormányzata közzétette a Települési Értékvédelmi Támogatás 2006. évi pályázati kiírását: a pályázaton a fővárosi helyi védett épületek, épületegyüttesek tulajdonosai, használói pályázhatnak, mint építtetők

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Tesztek és módszerek: Az igények nőnek, a lehetőségek szűkülnek  

Ezentúl 19 500 forintnál nem lehet többet kérni a koronavírustesztért – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a szeptember 16-i kormányülés után. A döntés nagyon megosztotta az érintetteket. Miközben a lakosság jelentős részének ez még így is megfizethetetlen, addig a magánegészségügy szereplői közül többen fontolgatják, hogy kilépnek a piacról, a hatósági ár ugyanis nem mindig fedezi a költségeket. Az egyre aggasztóbb járványhelyzetben viszont a tesztelési kapacitások növekedésére volna szükség, miután az állam lehetőségei végesek, van, hogy egy hét is kell a hatóságilag elrendelt teszt eredményének megszületéséhez.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.