Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Kultúra

Kiemelt szerepben a kultúra  
 

Újbudán idén kiemelt szerep jut a kultúrának, erről a képviselő-testülete is határozott, amikor megszavazta a kerület idei költségvetését. Ehhez kapcsolódóan tartott sajtótájékoztatót László Imre polgármester, Barabás Richárd alpolgármester és Juhász Anna, a kerület kulturális nagykövete.

Gutenberg! A musical! - Új előadás a Karinthy Színházban  
 

A Karinthy Színházban február végén bemutatott zenés darab, a Gutenberg! A musical! nem a könyvnyomtatás feltalálójáról szól, hanem két fickóról, Budról és Dougról, akik elhatározzák, hogy híres musicalszerzők lesznek. Most éppen Johannes Gutenberg életét dolgozzák fel, ám az interneten kevés információt találnak, ezért a saját fantáziájukra bízzák a történet szövését.

Manna Matiné a B32 Galériában - Fabók Mancsi Bábszínháza  

Folytatódik a Manna Produkció és a B32 Galéria közös, pályakezdő művészek bábszínházi előadásait bemutató, Új bábszínház Újbudán című programsorozata. Március 8-án a vásári bábjátékosok fiatal generációját képviselő Fabók Mariann-nal ismerkedhetnek meg a nézők.

Az irodalom hitvallás  
 

Hitvallása, hogy az irodalom világnézet. Az ő nevéhez fűződik az Újbudán 2010 óta működő Irodalmi Szalon. Tavaly novemberben a kerület kulturális nagykövete lett. Juhász Annával beszélgettünk elhivatottságról, célokról és a jövőbeli feladatokról.

Retro stúdióüvegek a Trezorban  

Vida Zsuzsa Ferenczy-díjas üvegművész korai alkotásaiból nyílt kiállítás a B32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában február 20-n.

Időtálló alkotások négy dimenzióban  

Második alkalommal láthatók önálló tárlaton Klimo Péter látvány-, díszlet- és jelmeztervező képzőművészeti alkotásai. A közönség először tekintheti meg a művész klímaváltozásra reagáló Égő föld című alkotását a Tér Galériában.

Indul a Cziffra György Fesztivál  

Vasárnap kezdődik a Cziffra György Fesztivál Budapesten; a február 23-ig tartó jubileumi esemény kiemelt vendégművésze Vagyim Repin hegedűművész lesz.

Megépítjük a főváros új kulturális negyedét  
 

Barabás Richárddal, Újbuda kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármesterével beszélgettünk a kerület művészeti, kulturális és nemzetközi potenciáiról, a jövőbeni tervekről, irányokról.

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni zenei ösztöndíjra  

Vasárnap éjfélig várják a fiatalok jelentkezését a Fisher Annie zenei előadóművészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói, valamint a Lakatos Ablakos Dezső állami zenei ösztöndíjakra, amelyek a rendszeres pénzbeli támogatás mellett fellépésekhez is segítik a fiatal tehetségeket.

Szokolay Dongó Balázs kiállítása a Fonóban  
 

Március 3-áig látható a Fonó Budai Zeneházban Szokolay Dongó Balázs tárlata. A dudásként, furulyásként, szaxofonosként ismer zenészről kevesen tudják, hogy eredetileg rajztanár.

Apa és fia a Budai Művészházban  

A Budai Művészház vendége volt Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész, valamint fia, Madarassy András festőművész. Alkotásaikról, karrierjükről és kapcsolatukról beszéltek a közönség előtt január 27-én.

Kamara – Nem átlagos, „csizmaszárcsapkodós” népzene  

Decemberben jelent meg Herczku Ágnes és Nikola Parov Kamara című albuma, amelyen vonós kamarazenei szólamok követik a népi dallamokat. A lemez szándékosan nem az ismert népzenei kínálatból épül fel, hanem úgy szólal meg a kárpát-medencei népek muzsikája, hogy rámutat történelmi és klasszikus zenei összefüggésekre.

Folytatódik a Manna Matiné  

A Manna Matiné című kortárs bábszínházi sorozat 2017-ben indult útjára a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A projekt nemcsak a fiatal bábművészeknek kínál állandó bázist és játszási lehetőséget, de a nagyközönséghez is közelebb viszi a műfajt.

Trezor Galéria - Front-építészek a szomszédból  

Újbuda a főváros kulturális sűrűsödési pontjává nőtte ki magát, az inspiratív közegnek és a BME Építészmérnöki Kar közelségének köszönhetően számos építésziroda találta meg itt székhelyét. Huszonegy nívós műhely rajzait, terveit tekinthetik meg az érdeklődők a B32 Galéria Trezor termében január 23-ától.

Oldalak