Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek

Múltidéző kiállítás nyílt a Gombában  

Múltidéző kiállítás nyílt a Gombában

Először adott otthont társadalmi eseménynek a tavasszal megújult Móricz Zsigmond körtéri Gomba. A Szentimrevárosi Egyesület Újbuda belvárosáról, Szentimrevárosról rendezett retrospektív kiállítást a körépület kávézónak szánt cikkelyében. A budai negyed történelmének hangulatát és emblematikus pillanatait felvillantó régi fotók mellett a nosztalgiázást játékos szemléltető eszközök is segítetik.

Diplomamentés: újabb esély  

Diplomamentés: újabb esély

Két lehetőségük lesz azoknak, akik a Diplomamentő program szintfelmérőjén nem felelnek meg. Egyrészt kérhetik a nyelviskolától, hogy javasoljon számukra a tudásszintjüknek megfelelő képzést, amelynek elvégzésével valószínűsíthető a B2 szintű, általános, komplex nyelvvizsga sikeres letétele, vagy ismét lehetőségük lesz a szintfelmérő teljesítésére önálló felkészülést követően. Már augusztusi végén megkezdődhetnek a képzések - írja a Világgazdaság.

Szeptembertől csak online pénztárgép használható  

Szeptembertől csak online pénztárgép használható

A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak. Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és emellett az üzlethelyiséget is lezárhatja 12 napra - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Megszépült a Bárdos iskola  

Megszépült a Bárdos iskola

Befejeződtek a felújítási munkálatok a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban. Az önkormányzat nyári rekonstrukciós programja során megújultak az épület tornatermei és a nyílászárók is. A felújított intézményt a kerület vezetése is megtekintette.

Pihenőhely épült Őrmezőn  

Pihenőhely épült Őrmezőn

Ismét zöld területet újított fel az önkormányzat Őrmezőn, a munkálatoknak köszönhetően takaros park jött létre. A nemrég megújult Költők Parkja és a közösségi kert mellett ezúttal a Menyecske és a Vőfély utca sarkán varázsoltak újjá egy elhanyagolt, használaton kívüli területet.

Új jármű segíti a polgárőrök munkáját  

Új jármű segíti a polgárőrök munkáját

Önkormányzati támogatásból vásárolt szolgálati járművet a Lágymányosi Polgárőr Egyesület. Az autó megvételéhez 800 ezer forinttal járult hozzá a kerület, a kulcsok jelképes átadása augusztus 22-én volt a Polgármesteri Hivatal udvarán.

Kamera figyeli a lakóház kapuját  

Kamera figyeli a lakóház kapuját

Átadták az első társasházi kamerarendszert egy Saru utcai lakóépületben. A nagyjából 230 ezer forintos beruházás felét az önkormányzat állta. A betöréses lopások visszaszorítására nyáron hirdetett lakossági pályázatot Újbuda Önkormányzata; ezzel a bejáratot és a földszinti közlekedő útvonalakat szemmel tartó rendszert építhetnek ki kedvezményesen a lakóközösségek.

Dinnyeevő versenyt rendeztek Őrmezőn  

Dinnyeevő versenyt rendeztek Őrmezőn

Gyerekek, szülők, nagyszülők és a Kossuth Gyermekotthon lakói is neveztek az évek óta népszerű kerületi dinnyeevő versenyre. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő négy éve indította a közösségi programot, amely a vidámságra épít és összehozza a helyieket.

Folytatódhat a papírgyűjtés az iskolákban  

 Folytatódhat a papírgyűjtés az iskolákban

Előkészítés alatt áll az a jogszabályi módosítás, amely lehetővé teszi, hogy az iskolák továbbra is szervezhessenek papírgyűjtést szemléletformálási és bevételszerzési céllal.

Többletforrást kapott a nyári gyermekétkeztetés  

Többletforrást kapott a nyári gyermekétkeztetés

A nyári szociális gyermekétkeztetésre idén 2,64 milliárd forintot biztosítottak költségvetési forrásból – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Nagy változások a hétvégi közlekedésben  

 Nagy változások a hétvégi közlekedésben

Nemzetközi triatlonversenyt rendeznek a fővárosban ezen a hétvégén, emiatt útlezárások és forgalmi változások várhatók, melyek Újbudát is érintik. Az esemény központi helyszíne a Kopaszi-gát.

A Kelen SC győzelmével zárult a focitorna  

 A Kelen SC győzelmével zárult a focitorna

Államalapításunk ünnepén Újbuda Önkormányzata minden évben barátságos labdarúgó mérkőzést rendez a kerület testvérvárosai között. Idén a nyolc résztvevő közül a Kelen SC csapata bizonyult a legjobbnak.

A vasembereké lesz a város  

A vasembereké lesz a város

Először lesz Ironman-verseny Közép-Kelet-Európában: a most szombaton megrendezendő triatlonviadalt – amelynek fő helyszíne Újbuda - egész hétvégén számos esemény kíséri.

Oldalak