Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Sport

Jók a legjobbak között

Idén húsz fiatal nyerte el a Papp László Sportolói Ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig mind eredményekben, mind részvételi számokban remekeltek a 2017/18-as diákolimpiai versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat keretében köszöntötték a kiváló sportolókat, a felkészítő tanárokat és az igazgatókat.

Korszerű tornacsarnok a Petőfi iskolában

Hoffmann Tamás polgármester avatta fel a Kovács Katalin világ- és olimpiai bajnok kajakozóról elnevezett, korszerűsített tornatermet az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában.

Elment a zseniális vívó

Szeptember 20-án, 78 esztendős korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok tőr- és párbajtőrvívó, több magyar és olasz olimpiai bajnok mestere.

Újbudai sikerek a varsói forcitornán

Második helyen végzett a Don Bosco Katolikus Általános Iskola U12-es futsal csapata a Varsó legkisebb kerületében, Zoliborzban megrendezett versenyen.

Dél-Buda együtt a dobogón

Több ezren vettek részt a Futafok versenyen, amelyet 33. alkalommal rendezett meg Budafok-Tétény Önkormányzata október 6-án.

Még lehet nevezni a SPAR BUDAPEST Maratonra

Eddig közel 900 magyarországi településről és 84 országból jelentkeztek a 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra. A rendezvényt október 6-7-én tartják, a versenyközpontnak az ELTE Lágymányosi Campusa ad helyet.

A Kisherceggel lett világbajnok a Szupergirls

Két év után újra a világbajnok lett az újbudai Rock and Magic Sportegyesület „The Szupergirls” csapata. A svájci Schaffhausenben rendezett felnőtt női nagyformációs világbajnokságon lettek aranyérmesek a táncosok, írta közleményében a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Válassz Sportot Újbudán! - 2018-ban is óriási siker lett

Ismét hatalmas érdeklődés mellett, 8 ezer gyermek és felnőtt, 55 kitelepülő egyesület és közel 40 sportág részvételével került - immáron nyolcadik alkalommal - megrendezésre a "Válassz Sportot Újbudán!", amelynek először adott otthont a Kánai úti Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont szeptember 8-án.

Újbudáról indul a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton

Rekord számú versenyzőre számítanak hétvégén a 33. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A versenyközpontot az ELTE Lágymányosi Campus északi tömbjében alakítják ki, a rajt és a cél is a Pázmány Péter sétányon lesz. A verseny miatt számos helyen kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani.

Ajándékok a sporttáborok lakóinak

Több héten át tartott az önkormányzat és a StarSport Akadémia közös tábora a Nyéki Imre Uszodában.

A gyerekeknek sportoláshoz és strandoláshoz hasznos ajándékokat kaptak.

Gyerekeknek szánt pohárból mértek melamin kioldódást

A Nébih tájékoztatása szerint Magyarországra is szállítottak a kínai „bambusz” pohárból, melyeknél melamin kioldódást mért a szlovén hatóság július közepén. A hivatal kéri a vásárlókat, hogy ne használják a poharakat.

Megújul az uszoda Farkasréten

A Farkasréti Általános Iskolában negyed évszázada működő uszoda kitűnő sportolási lehetőséget kínált az intézmény diákjainak és a környék oktatási intézményeiben tanulóknak. A mára elöregedett medence és az uszoda teljes infrastruktúrája most megújul. Hoffmann Tamás polgármester, Újbuda önkormányzatának munkatársaival nemrég az építkezés helyszínére látogatott.

Kétszeri halasztás után mégis lesz Balaton-átúszás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján július 14-én, szombaton megtartható a 36. Lidl Balaton-átúszás. Erről a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével döntött a versenyt szervező bizottság.

A Honvédelmi Sportszövetség támogatja a tagszervezetek programjait

Az év második felében 250 millió forintnyi támogatást ad a Honvédelmi Sportszövetség (HS) a tagszervezetei által szervezett, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó sport- és egyéb szakmai, közösségépítő programok megrendezéséhez. Erről Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a HS elnöke beszélt a szervezet Bátrak Ligája elnevezésű programsorozatának keretein belül Újbudán megrendezett, általános iskolásoknak szóló sportversenyen és vetélkedőn.

Oldalak