Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hírek: Színes

Eljött az állami kitüntetések ideje  

Eljött az állami kitüntetések ideje

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Pesti Vigadóban. A kitüntetettek között többen is újbudai kötődésűek.

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google  

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google. A magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatás segítségével.

Virágágyásokban is a Fény éve lesz 2015  

Virágágyásokban is a Fény éve lesz 2015

Rajtad is múljon! címmel hirdet egynyári virágágy tervező pályázatot a fény jegyében a Főkert Nonprofit Zrt. A legsikeresebb pályaműveket jövő tavasszal megvalósítják.

Elhunyt Dr. Boda László teológus professzor  

Elhunyt Dr. Boda László teológus professzor

Életének nyolcvanötödik évében elhunyt Dr. Boda László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának nyugalmazott erkölcsteológia professzora, kerületünk lakója.

Besegít a tanévkezdésbe az önkormányzat  

Besegít a tanévkezdésbe az önkormányzat

Ingyenes tanszercsomaggal kedveskedik a kerületi alsó tagozatos gyerekeknek és családjaiknak Újbuda Önkormányzata. Az iskolakezdést megelőzően, a tanévnyitón évfolyamuknak megfelelő füzeteket, írószereket és rajzeszközöket vehetnek majd át a gyermekek.

Nemzetközi mezőnyben BME-sek versenyautói  

Nemzetközi mezőnyben BME-sek versenyautói

Tizenöt ország autóiparimérnök-hallgatói - köztük BME-sek - saját fejlesztésű és építésű versenyautókkal szállnak ringbe a Formula Student Hungaryn augusztus 21. és 24. között a győr-gönyűi kikötőben.

Ma estig lehet jelentkezni pótfelvételire  

Ma estig lehet jelentkezni pótfelvételire

Éjszaka lejár a felsőoktatási pótfelvételi jelentkezési határideje. Akik most próbálnak bejutni valamelyik felsőoktatási intézménybe azoknak várhatóan augusztus 28-án hirdetik ki a ponthatárokat, akkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre.

Gyermekbiztosítás: a balesetek legalább fele elkerülhető volna  

Gyermekbiztosítás: a balesetek legalább fele elkerülhető volna

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tanulmánya szerint a közúti gyermekbalesetek harmada a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. A balesetek igen nagy része azonban megfelelő oktatással és odafigyeléssel megelőzhető volna. Eközben felértékelődik a biztosítás is.

Gumizott csőrű vadkacsa miatt aggódnak az állatvédők  

Gumizott csőrű vadkacsa miatt aggódnak az állatvédők

A Budaörsi Állatmenhely még vasárnap kapott bejelentést arról, hogy Budaörsön, Kamaraerdőn a Kolozsvári utca és a Hosszúréti-patak közti záportározónál többször feltűnt egy postásgumival megkötözött csőrű tőkés réce. Az állatvédők eddig nem tudtak segíteni a madáron.

Budapestet népszerűsítő fotókampány indult  

Budapestet népszerűsítő fotókampány indult

A magyar fővárost népszerűsítő városkommunikációs fotókampányt indított a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. A 15 fotóra a "Budapest a szemünk előtt" közösségi oldalán lehet szavazni augusztus 31-ig.

In memoriam: nyolc éve volt a műegyetemi lőtértűz  

In memoriam: nyolc éve volt a műegyetemi lőtértűz

Három tűzoltó halálával végződött 2006. augusztus 8-án az egész országot megrendítő műegyetemi lőtértűz. A tragédia nyolcadik évfordulóján a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt tűzoltókra, köztük az Újbudán szolgált Reppmann Károlyra emlékeztek egykori kollégái az újbudai Tűzoltó Parancsnokság előtt.

Szent István-szegfű vagy pukkanó dudafürt  

Szent István-szegfű vagy pukkanó dudafürt

Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete június 19-i ülésén úgy döntött, hogy létrehozza a Sas-hegy Munkacsoportot a hegyen lévő természetvédelmi terület hosszú távú fennmaradásának biztosításáért. A munkacsoport most egy grafikai pályázatot tett közzé a kerület honlapján, a pályaműveket augusztus 22-éig várják. Erről kérdeztük Gajárszki Áron környezetvédelmi tanácsnokot, a munkacsoport vezetőjét.

Egyetemek élvonalában az ELTE matematikusai  

Egyetemek élvonalában az ELTE matematikusai

Második lett az ELTE csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén (IMC) Bulgáriában. A csapat tagjai: Dankovics Attila, Nagy János, Bodor Bertalan, Nagy Donát, Kalina Kende, vezetőjük Pach Péter Pál. Az idén július 29. és augusztus 4. között Blagoevgrádban tartott eseményt ezúttal izraeli diákok nyerték.

Dinnyeevésben mérkőzhetnek meg a kerületiek  

Dinnyeevésben mérkőzhetnek meg a kerületiek

Augusztus 16-án, szombaton reggel 10 órai kezdettel negyedik alkalommal rendezik meg az Újbudai Dinnyeevő Versenyt, amelynek ezúttal is az őrmezei gazdapiac (1112 Budapest, Neszmélyi út 36.) ad otthont.

Oldalak