Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Zöld

Újbuda természeti kincseit ábrázolták a kerületi iskolások  

Újbuda Polgármesteri Hivatala tavasszal hirdette meg "Újbuda természeti kincsei" elnevezésű pályázatát, melyen a kerület összes általános iskolája részt vett. A Környezetvédelmi Világnap alkalmából indított kezdeményezés keretében képi és prózai pályázatokat nyújthattak be a kisdiákok, nyereményük pedig csupa olyan ajándék volt, amit a természet felfedezésére használhatnak.

Ismét volt madárles a Böddi-széken  

Idén nem kevesebb, mint 90 fővel, a Bocskai úti Általános Iskola 8.A osztálya, valamint a Grosics Gyula Általános Iskola 5.A és 5.B osztály tanulóival indult útnak a két Volánbusz a Solti-síkon elhelyezkedő "kis oázis" felé, a BÖDDI-SZÉKre, ahol a helyszínen Kovács Sándor volt a túravezetőnk, a DUNATÁJ Természet- és Környezetvédelmi Közalapítványtól. 

Gyerekkacaj és madárcsicsergés  

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.

Jókívánságok a Földnek  

Április 22-én az egész világon megemlékeznek csillagrendszerünk egyedülállóan színes bolygójáról, közel 7 milliárd ember lakóhelyéről, a Földről. A világnap arra figyelmeztet mindenkit, vigyázzunk e páratlan szülőföldre, és annak minden élőlényére, hiszen az ajándékba kapott kincset könnyen eltékozolhatjuk. Újbudán is számtalan intézmény és közösség ünnepelte a jeles napot a legkülönbözőbb környezetvédelmi programokkal, melyek központjává ezúttal a Feneketlen-tó és a TIT Stúdió vált.

Föld Napja a Napsugár oviban  

A Napsugár Óvodában már napokkal az ünnep előtt megtartották a Föld Napját. Az intézmény itt is tanulságos feladatokkal, versenyekkel szórakoztatta a kicsiket, ahová a közeli óvodák lakóit is meghívták. A környezetvédelmi vetélkedők mellett a gyerekek számára legkedveltebb feladat a Zöld Tankert pályázat keretében megépített virágoskert volt.

Elsózták a Feneketlen-tavat  

A tóban egykor zöldellt a nádas, lubickoltak a méteres busák, tiszta vizében sokan még meg is mártóztak. A kerület ékköveként számon tartott Feneketlen-tó mára inkább egy évek óta betegeskedő öregember képét mutatja. A vízszintcsökkenés, a habosodás, és a halpusztulás aggasztó jelenségei évszakról évszakra felütik a fejüket. A helyzeten az sem segít, hogy a Főváros idén megvonta a kezelői jogokat a tavat kezelő Feneketlen-tavi Horgász Egyesülettől.

Zöldülő Újbuda  

Úgy érzi, sokat tesz környezetéért? Sikeresen komposztálnak, szelektíven gyűjtik a társasházi hulladékot, megszépítették a kertjüket vagy előkertjüket növénytelepítéssel? "Zöldül" a társasháza és büszke rá, hogy miket vittek véghez?

"Én is Állatvédő vagyok!"

Környezetvédelmi plakátpályázatot hirdet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Félezer ingyen komposztáló keret Újbudán  

Újbuda önkormányzata a kerületi környezetvédelmi programban a levegő tisztasága, valamint a zöldlomb szállítás költségeinek csökkentése érdekében a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék, az OBI Barkács Áruházlánc Savoya-Park és a Prizma Kft. együttműködésével második alkalommal ad előzetes jelentkezésre ingyenesen komposztáló kereteket a kerületi lakosoknak, társasházaknak és közintézményeknek

Komposztáló projekt Újbudán

"Zsákok helyett komposztálunk"

A Kerületi Környezetvédelmi Programban Újbuda levegőtisztasága érdekében, valamint a zöldlomb szállítási költségeinek csökkentésére Újbuda Önkormányzata, a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, az OBI  Barkács Áruházlánc Savoya-Park és a Prizma Kft. együttműködésével folytatja a 2008 szeptemberében elkezdett sikeres kerületi komposztáló projektet.

Oldalak