Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Zöld

Critical Fest - Művészet két keréken  

Nagyjából 300 méteren belül két nagy bicikli út is található a Fonó közelében, na meg mi is bírjuk, ha bringával járhatunk, és itt van a zeneház és a tavasz, CM tehát azt találtuk ki, hogy a jövő szombaton (április 17-én 11 órától) 'felültetjük a művészetet' két kerékre - mondják a szervezők.

Azért a víz az úr  

Végesek a Föld készletei

Március 22-ét az ENSZ 1992-ben nyilvánította a víz világnapjává, azóta ezen a napon minden évben különböző rendezvényekkel emlékeztetik az emberiséget arra, hogy a víz a Föld egyik legnagyobb kincse. A világnap ünneplésében Újbuda Önkormányzata is részt vett, a felső tagozatos és középiskolás diákok számára kirándulást szervezett a Gellérthegyi Víztározóhoz. A tanulmányúton elsősorban a víz pazarlásának és szennyezésének elkerülésére hívták fel a fiatalok figyelmét.

Kapával a klímaváltozás ellen?  

Ökológiai előadások várják az érdeklődőket kedd esténként az Eötvös Collegiumban a Ménesi úton. Február 23-án Éghajlatváltozás és társadalom címmel Antal Z. László, a Magyar Szociológiai Társaság, Holisztikus ökológia szakosztályának elnöke beszélt a környezetvédelemmel kapcsolatos problémákról.

Ez az állat meg mit keres a Gellért-hegyen?  

Borzas pelikán
Madarászok a napokban egy pelikánt (gödényt) vettek észre Budán, a Gellért-hegyen, ami azért nagy szó, mert utoljára több mint tíz éve járt ilyen madár Magyarországon.

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek a kerületben

A fővárosi programhoz kapcsolódva 2003-ban létesültek Újbudán az első közterületi szelektív hulladékgyűjtő szigetek. Jelenleg 42 helyszínen lehet a konténerekbe helyezni az újrahasznosítható csomagolási hulladékokat (papír, színes és fehér üveg, fémdoboz és műanyag flakon). A hálózat idén 5 újabb helyszínnel bővül, amelyekről a megvalósulás után még hírt adunk.

Kutyatulajdonosok figyelmébe  


Az állattartók az elmúlt évben több fórumon is tájékoztatást kaptak arról, hogy Újbuda Képviselőtestülete 2009-ben módosította 39/2003 számú állattartási rendeletét. 

Rendelet a fák védelméről  

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 2009. január elsejétől hatályos a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII.30.) Kormányrendelet, amely a korábbi 21/1970. (VI.21.) sz. Kormányrendelet helyébe lépett, és új alapokra helyezi a fás szárú növények védelmét: előírja a tulajdonos ápolási kötelezettségét, illetve a téli sózás tilalmát is.

Síkosságmentesítés

A zeolitos jégoldó árusítása  a lakosság részére
lo kg-os kiszerelésben, zsákonként bruttó: 5oo.- Ft-os
egységáron.

Oldalak