Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Zöld

Színes programokkal készült Újbuda a Föld Napjára

Az Újbudai Pedagógiai Intézet által szervezett rendezvényen a kicsik és nagyok számos program közül válogathattak. A nagyobbak tájfutó versenyen mérhették össze tudásukat, míg a legkisebbek kreatív és játékos foglalkozásokon, állatsimogatáson vehettek részt.

2000 cserje a porszennyezés ellen

A Föld Napjához kapcsolódóan Újbuda önkormányzata 2000 cserjét ültetett el az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. dolgozóinak segítségével. A Bártfai utcától egészen a Major utcáig fagyal sövény díszíti majd a kerületet, amely sokban hozzájárul az autósok biztonságérzetének a fokozásához, továbbá a gépjárművek által kibocsájtott szennyeződést is felfogja ezen a hosszú és forgalmas szakaszon.

Idén is környezettudatosságra oktatják a panellakókat

A Budapesti Művelődési Központ idén is folytatja a Zöld Tömb - élhetőbb panel projektjét, amely a panellakókat szeretné környezettudatos viselkedésre oktatni. A zöldebb környezet kialakításával, a hulladékmegelőzéssel és az energiatakarékossággal foglalkozó tematikus hetek sorába ezúttal a tudatos vásárlás is bekerült.

Víztakarékosság az intézményekben

Ezentúl akár 30 %-ot is spórolhat Újbuda Önkormányzata a vízdíjon. A közintézményekbe felszerelt perlátorok ugyanis ennyivel teszik gazdaságosabbá a vízfogyasztást.

Két hektáron ég az avar Kamaraerdőn

Két hektáron ég az avar Kamaraerdőn; a helyszínre harminc tűzoltó vonult ki, akik nyolc vízsugárral oltják a lángokat. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel azt közölte: a tűz, amelyet sikerült körülhatárolni, lakóházakat nem veszélyeztet, személyi sérülés egyelőre nem történt.

A Víz Világnapját ünnepelte a Csíki suli

A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme, az egyetlen olyan kincs a Földön, amely nélkül nem létezne az emberi élet. A Víz Világnapja alkalmából a Gazdagréti Csíki-hegyek utcai Általános Iskola is színes programokkal készült.

Megújult a Budai Arborétum

Virágba borult a Budapesti Corvinus Egyetem 7,5 hektáros Budai Arborétuma. Az országosan is jelentős gyűjteményes kertben a növényállomány bővítése és fiatalítása mellett sor került a speciális élőhelyek újjáépítésére, valamint a Budai Arborétum történetében központi szerepet játszó Dísztér, az egykori Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet díszkertjének korhű helyreállítása is megvalósult.

Megtisztul a Feneketlen tó

Kedves Parklátogatók! A XI. kerületi Feneketlen tónál 2012. március 19-től tótisztítási, kotrási munkálatok folynak. A tisztítási feladatokra a tó sok évi szerves anyag felhalmozódása, a nád elburjánzása, túlszaporodása, a nyári tóparti látvány kialakítása miatt van szükség.

Energia takarékon

A Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából indított kampányhetet a kerület. A nyitórendezvényt a Budapesti Művelődési Központban tartották, ahol több környezetvédelmi szakértő tartott előadást, de a látogatók az otthoni takarékoskodás lehetőségeivel is megismerkedhettek.

Kiállítás a légszennyezésről a XI. kerületben

A részecskeszennyezés veszélyeiről és a lehetséges megoldásokról nyílt ma kiállítás a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban. A kiállítást rendező Levegő Munkacsoport a kisméretű szállópor (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjának fontosságát mutatja be az önkormányzati képviselőknek és érdeklődőknek azért, hogy elősegítsék a program végrehajtását.

Szmogriadó: életbe lépett a tájékoztatási fokozat

A kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye 2012. február 6-án a város hét, míg 2012. február 7-én négy mérőpontján elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 ľg/m3), továbbá a meteorológiai előrejelzés szerint a mai napon javulás nem várható, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - FPH061/1568-4/2012 iktatószámú határozatával a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendeli el.

Oldalak