Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

koronavírus

Új parkolási rendelet

A november 23-án hatályba lépő legújabb kormányrendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.

Köszönet az újbudaiaknak

Nem lehetek eléggé hálás Újbuda lakóinak. Míg két hete kedden a járványügyi konkrétumokat tartalmazó kormányrendelet rekord-késéssel, a helyzethez méltatlan kényelmi tempóban jelent meg, addig nekünk szerda délelőtt már gyors döntéseket kellett hoznunk a maszkhordásról.

Kötelező a maszk viselése az újbudai közterületeken

Valamennyi újbudai közterületen kötelező a maszk viselése a 6 éven felüliek számára. A kormányrendelet kivételt tesz a parkok, zöldterületek vonatkozásában, az önkormányzati rendelet ezzel összhangban úgy fogalmaz, hogy a parkok, zöldterületek, zöldterületen lévő játszóterek területén ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Szintén ajánlott a maszkhordás a liftek, társasházi közös helyiségek területén, valamint autóban ülve abban az esetben, ha a sofőrön kívül a járműben ülő személyek nem együtt élő családtagok.

Újbudán is elmaradnak az adventi vásárok

Az egyre fokozódó járványhelyzet miatt a kormány döntése értelmében idén minden adventi vásár elmarad, így a hagyományainkkal ellentétben Újbudán sem kerül megrendezésre.
Érdemes az ajándékbeszerzést időben, lehetőleg online vásárlással megoldani, hogy minél kevesebb alkalmat teremtsünk a vírussal való találkozásra.
Vigyázzunk egymásra!

Idén nem lesz szabadtéri korcsolyapálya Újbudán

Sajnálattal tájékoztatjuk arról újbudai lakóinkat, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott kormányrendelet megtiltja a szabadidős csapatsportok űzését, valamint a 10 fő feletti csoportosulást. Ennek betartása érdekében idén Újbudán nem létesítünk a téli szezonra szabadtéri korcsolyapályát. Vigyázzunk egymásra!

Rendkívüli szünet a Szentimrevárosi Óvodában

Újbuda Önkormányzata tájékoztatást kapott arról, hogy a Szentimrevárosi Óvoda Tücsök csoportjában koronavírus megjelenése miatt november 10-től 12-ig rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal.

A Magyar Közlöny 2020. évi, 242. száma

A veszélyhelyzetre vonatkozó Magyar Közlöny 2020. évi, 242. számát teljes terjedelmében elolvashatják itt. További kiemelt részletekért kövessék az Újbuda Facebook oldalát!

A Vöröskereszt is segít a járvány miatt bajba jutottaknak

– Már kora tavasszal láttuk, mi történik Kínában, majd Olaszországban, így időben elkezdtünk felkészülni. A fő fel­­adatunkká most az vált, minden mást félretéve, hogy a járvány miatt bajba került embereknek segítsünk, egészségügyi intézményeket támogassunk – idézte fel Nagy Tibor, a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének innovációs vezetője.

Újbuda közterületein is kötelező a maszk viselése

Újbuda polgármestere a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján határozatot hozott a közterületi maszkviselés szabályozásáról. Ennek értelmében a mai naptól VALAMENNYI újbudai közterületen kötelező a maszk viselése a 6 éven felettiek számára.

Őrmezőn is sokan fertőzöttek

Dr. Dorogi Gábor őrmezői háziorvos még tavasszal, nem sokkal azután nyilatkozott az Újbudának, hogy kigyógyult a koronavírus-fertőzésből. Mint elmondta, tünetszegényen túljutott a betegségen, és azóta sincs panasza, pedig sokaknál még hónapokig maradnak szimptómák. Felépülése után szeretett volna vérplazmát adni, hogy azzal másokon segítsen, de a vizsgálatok szerint túl alacsony volt az antitestszintje. A szakirodalom szerint, akik viszonylag simán átesnek a betegségen, azoknál nem marad elég antitest, így viszont újra elkaphatják a fertőzést.

Elmarad a közmeghallgatás

Tájékoztatom a Tisztelt újbudai polgárokat, hogy a Képviselő-testület 114/2020. (IX. 24.) XI.ÖK határozata szerint 2020. december 3-ra meghirdetett közmeghallgatás a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet alapján – mivel a Képviselő-testület nem ülésezhet – elmarad.

Közlemény

A várhatóan november 10-én éjféltől életbe lépő jogszabályi változások kapcsán az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. is folyamatosan tájékozódik, egyeztetve az Önkormányzattal és az érintett sportegyesületekkel is.

Újbuda ismét tesztel

A kerület szűri az óvodai és bölcsödei dolgozókat, hamarosan következnek a tanárok

Oldalak