Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Közétkeztetés

A többség szerint nőtt a közétkeztetés színvonala az előző évekhez képest – derült ki az ismételt, témában meghirdetett felmérésből  

Lezárult a szeptember elsejétől megújult közétkeztetésről szóló, nyereményjátékkal egybekötött, ismételt kérdőíves kutatás. A felmérés igen népszerű volt, összesen 751 visszajelzés érkezett. A válaszadók majd 5 %-a már az ÚjbudApp segítségével küldte be nekünk véleményét. Köszönjük az aktív részvételt, és gratulálunk a nyerteseknek!

Idén is menzakóstolásra hívjuk a szülőket

Újbuda Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy a kerületi oktatási-nevelési intézményekben étkező gyermekek elégedettek legyenek a menzaszolgáltatással. Ezért, a kerületünkben tavaly szeptemberben megújult közétkeztetéssel kapcsolatos visszajelző rendszer részeként idén is folyamatosan biztosítjuk a lehetőséget a kóstolásra a minőség további fejlesztése érdekében.

Kíváncsiak vagyunk rá, mit ennének legszívesebben az újbudai közétkeztetésben részesülők!  

A tavaly megkezdett, és a visszajelzések alapján határozottan sikeres menzareform újabb elemeként szeretnénk bevonni a kerületi köznevelési és szociális intézményekben ellátottakat egy mindezidáig egyedülálló újításba. Ennek lényege, hogy nem csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az étlapon szereplő számos étel közül mit választanak a legtöbben, hanem kifejezetten arra, hogy mi az, amit legszíveseben ennének, de eddig nem volt fellelhető a lehetőségek között.

Sikeres a menzareform Újbudán – Bővül és igazságosabbá válik a minőségi közétkeztetés

Újbuda képviselőtestülte 2023. november 23-án elfogadta a körülbelül tízezer kerületi ellátottat érintő közétkeztetés további fejlesztéséről szóló javaslatot. Ennek köszönhetően a köznevelési és szociális intézményekben szeptemberben elindított menzareform tovább fejlődik. A bevezetett A és B menüválasztáson, valamint fogyasztói visszajelzési rendszer meghonosításán felül a kerületi minőségi szolgáltatás már decembertől kiemelt feladatnak számít, önálló önkormányzati feladatág lesz a lakás- és helyiséggazdálkodáshoz, a parkoláshoz vagy a településrendezéshez hasonlóan. A finanszírozási rendszer igazságosabbá tételével februártól az eddigiekhez képest többen több kedvezményt vehetnek igénybe.

Oldalak