Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Családi nap a Bárdosban

Családi nap a Bárdosban  
 

   |   2018, június 7 - 12:09

Először tartottak családi napot a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A közösségformáló rendezvényen Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás és egyik alpolgármestere, Molnár László is részt vett.

Rengeteg szülő kísérte el gyermekét a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola első családi napjára június 2-án. A rendezvényen volt szabadulószoba, voltak sportversenyek, vetélkedők, élsportolók relikviáinak árverése, aszfaltrajzverseny, kulturális programok és még sok izgalmas játék, amelyeken a gyerekek szüleikkel együtt vehettek részt.

Kerekes János igazgató Winston Churchill egykori brit miniszterelnöktől kölcsönzött idézettel köszöntötte a résztvevőket. - „Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek és táplálkoznak” – mondta.

Hoffmann Tamás polgármester gratulált a kezdeményezéshez, amellyel reményei szerint sikerül új hagyományt teremteni az iskolában.

A rendezvény célja volt, hogy gyűjtést rendezzenek az iskolát támogató Praevolans Alapítvány számára, amely ezzel is segítené a Bárdos legfontosabb közösségi terének, az iskola udvarának megújítását. A szervezők úgy gondolták, hogy a szülők szívesebben támogatnak egy olyan projektet, amelynek megvalósításában maguk is öntevékenyen szerepelnek, keresve a megvalósítás útját. Az adományokból közel 1 millió forint gyűlt össze, az udvar renoválását az iskola alapításának következő tanévben esedések, 60-dik évfordulójához időzítik.

A Praevolans Alapítvány és a szülők összefogása nem újkeletű, együttműködésük réven az intézmény nemrég smart táblákat kapott és tábort is szerveztek már a gyerekeknek.

D. B. S.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/csaladi-nap-a-bardosban