Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 31. péntek, Marcella

60 plusz

Haza és szabadság

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” (Albert Camus)

Kreatív Alkotókör - Horgolás alapjai

Időpont: 
2021október2515:30

Kézügyesség javításáért, megőrzéséért, illetve a kreatív készség fejlesztéséért kézműves foglalkozásokat szervez az Újbuda 60+ Program. Az alkalmakra semmit nem kell hozni és nem kell különösebb kézügyességgel sem rendelkezni. Viszont a foglalkozásvezető segítsége és útmutatása, az együttlét biztos garancia arra, hogy a hangulat kiváló lesz.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2021.10.25.)

Időpont: 
2021október2514:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

Beiratkozás nyelvi- és számítógépes tanfolyamra

2021 őszén is szervezünk tanfolyami csoportokat a kerületi 60 év felettieknek kezdő német, kezdő és haladó angol és számítógépes témakörben (Office programok, Google szolgáltatások, Facebook alapjai).

Duna-Ipoly Nemzeti Park előadása: Fenntartható kertek

Időpont: 
2021október2113:30

interaktív előadás

Az előadásban sorra veszik a fenntarthatóság fontosságát és az erre mutató égető „üzeneteket”. Ilyen jegyeket mutató kerteket megvizsgálva, a klímabarátság témakörére is kitérnek.

Tanulni jó

Fiatalabb korunkban, az iskoláinkban megszereztük az élethez szükséges legalapvetőbb ismereteket. Ennek köszönhetően jól eligazodunk akár napjaink bonyolult világában is, mert megtanultuk, hogy hol nézhetünk utána a minket érdeklő információknak. Az érdeklődés szó magában foglalja az érdekeinkhez fűződő, a kíváncsiságunkból adódó, az érdeklődésünket felkeltő különféle szempontokat.

Hangtál koncert (2021.10.)

Időpont: 
2021október2714:00

A tibeti hangtál néven ismert rezgőtálakat ősidők óta használják a keleti kultúrákban gyógyítási, meditációs és egyéb relaxációs célokra.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2021.10.18.)

Időpont: 
2021október1814:00

A jóga manapság már divatossá vált mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

Tarokk kezdőknek és haladóknak

A tarokk-kártya valószínűleg Olaszországból származik, többnyire különböző kártyajátékokban használják.

Több országban elterjedt, de a helyi társadalmi és kulturális sajátosságok alakították a képi ábrázolásokat és a lapméreteket.

TÁRSasozzunk Őrmezőn!

Időpont: 
2021október1511:00

Társas- és kártyajáték alkalmakat szervezünk a 60 év felettiek számára.

Az októberi ünnepnap margójára

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október első napját ünnepnappá, melyen az idősek világnapját hazánkban is mindig megtartjuk. Ezen a napon köszöntik az állami és hivatali szervek az idős állampolgárokat. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a méltóságteljes időskorra, ösztönözve a társadalmi rétegek egymás iránti szolidaritását, egymásra figyelését.

Oldalak