Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

adó

Otthonteremtés és adócsökkentés  

A jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatót Simicskó István, honvédelmi miniszter Újbuda országgyűlési képviselője az önkormányzat üléstermében május 5-én. Mint mondta, 2017 az adócsökkentés és az otthonteremtés éve lesz.

Hóvégéig választható a bevallási nyilatkozat  

Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Helyettük az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

Beindultak a lakásépítések, de túl sok az adóteher  

Továbbra is élénk a kereslet a használt lakások iránti, ellenben új építésű ingatlanokat csak elvétve találni a budapesti kínálatban. Az ingatlanfejlesztői aktivitás a biztató jelek ellenére továbbra is gyenge, a helyzeten egy újépítésű ingatlanokat érintő adócsökkentés segítene – állítja a szakértő.

Újbudán nőtt leginkább az egy főre jutó összevont jövedelem  

Növekvő jövedelmekről és nagyobb összegben érvényesített családi kedvezményről tanúskodnak a fővárosiak és Pest megyeiek 2014-re vonatkozó szja-bevallásai. A civil szervezeteknek adható 1%-os felajánlásokról az adózók alig fele rendelkezett – áll a Nemzeti Adóhivatal közleményében.

Összhangban a kerületi és a kormányzati adópolitika  

Összhangban a kerületi és a kormányzati adópolitika

Bár az önkormányzat önként vállalt feladatai növekednek, mégsem nem lesz szükség  adóemelésekre Újbudán ebben az évben, a jövő évi büdzsé pedig az adócsökkentés költségvetése lesz - hangzott el Hoffmann Tamás polgármester sajtótájékoztatóján.

Az szja-bevallások 10 százaléka hibás  

Az szja-bevallások 10 százaléka hibás

Mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását március végéig, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett dokumentumok nagy részét már feldolgozták, a fennmaradó mintegy 10 százalék javításra szorul – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Érkeznek a NAV értesítői  

Érkeznek a NAV értesítői

Megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.

Adó: újabb határidő  

Adó: újabb határidő

Újabb fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság. A kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknak június 2-ig kell közzétenni számviteli beszámolójukat, a társaságiadó-alanyoknak pedig a tavalyi társaságiadó-kötelezettségükkel kell elszámolni. 2013-ban mintegy 242 ezer fővárosi és Pest megyei vállalkozás nyújtott be társaságiadó-bevallást és összesen 96,5 milliárd forint társasági adót fizettek be.

Adóbevallás: már csak egy nap!  

Adóbevallás: már csak egy nap!

Az adóhivatal és a posta is tovább tart nyitva kedden az adóbevallás miatt. Kedd éjszaka ugyanis lejár a személyi jövedelemadó ívek beadásának és az adó megfizetésének határideje. A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül is.

Most dönthetünk adónk egy százalékáról  

Most dönthetünk adónk egy százalékáról

Itt az ideje az szja bevallásnak, ezért mint minden évben, idén is dönthetünk arról, hogy jövedelmünk egy-egy százalékát melyik civil vagy egyházi szervezet javára ajánljuk. Költségektől mentes adományunkkal semmit sem veszíthetünk, de másokért rengeteget tehetünk, hiszen sok szervezet küzd a fennmaradásért.

Indul a NAV tavaszi ellenőrzéssorozata Budapesten  

Indul a NAV tavaszi ellenőrzéssorozata Budapesten

Az évszakra jellemző kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységekre fókuszál a Nemzeti Adó- és vámhivatal a tavaszi ellenőrzéseknél. Húsvéthoz közeledve a revizorok nemcsak üzletekben, vendéglátóhelyeken és piacokon vizsgálják a szabályok betartását, hanem a virtuális kereskedelmet is ellenőrzik. Számítani kell a munkaidőn túli, illetve hétvégi ellenőrzésekre is.

Egyre olcsóbb a távfűtés  

Jövőre a távfűtés díja után csak öt százalékos általános forgalmi adót kell fizetni - jelentette be Burány Sándor Újbudán a panelprogram kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Oldalak