Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

B32 Galéria és Kultúrtér

Irányadó az újbudai környezeti nevelés a hazai bölcsődékben  

Az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézményekben elért környezeti nevelés eredményeiről és sikereiről volt szó egy országos koncerencián a B32 Galéria és Kultúrtérben. A november 26-án tartott rendezvényre az ország számos régiójából érkeztek a bölcsődei neveléssel foglalkozó szakemberek. Az eseményt Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke nyitotta meg, majd Molnár László, Újbuda alpolgármestere mondott köszöntőt.

A gyerekek a rangsorban az elsők  

A B32-ben az ünnepek közeledtével évről évre jótékonysági koncertet tartanak, hogy segítsék az Újbudán élő rászorultakat, családokat vagy alapítványokat. Idén a Pető Intézet általános iskolásai javára ajánlották fel a bevételt. A november 28-i esten a Budapest Jazz Orchestra sztárvendége Malek Andrea énekesnő.

Az igazi sörforradalom most kezdődik!  
 

Dudok Ádám, a Horizont sörmanufaktúra alapítója volt a Spin-Off Klub vendége november 20-án, amikor sörkóstolással egybekötött pódiumbeszélgetést tartottak a B32 Galéria és Kultúrtérben.

"Ottlik kert" tervpályázat: hamarosan kiderül, kik a nyertesek  

Újbuda Önkormányzata "Ottlik kert" címen hirdetett nyílt tervpályázatot a nyáron. Célja olyan közösségi tér létrehozása volt a kerület szívében, amely egyszerre állít emléket Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas írónak, műfordítónak, továbbá új funkciót ad az egykori, Bukarest utcai buszvégállomás környezetének is. Az eredményhirdetés november 29-én lesz a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Jótékonysági koncert a Pető Intézet iskolája javára  

Magyarország legismertebb big bandje, a Budapest Jazz Orchestra és sztárvendége, Malek Andrea lép fel november 28-án a B32 Galéria és Kultúrtér jótékonysági koncertjén. A bevételt a Pető Intézet általános iskolájához kötődő Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány kapja.

Elbeszélés képekben  

Az idei Esztergomi Fotográfiai Biennálé pályaműveit felvonultató kiállításnak november 9-étől ad otthont a B32 Galéria és Kultúrtér.

Ismét forog a Lemezjátszó  

Visszatért a klasszikus formulához a B32 kedvelt zenei sorozata; telt ház előtt szólt az idén ötvenéves Beatles lemez.

Október a magyar festészet ünnepe  

A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.

Kiskacsa, vadlúd és hattyú  
 

Kirekesztettségről, átalakulásról, magányról és magára találásáról szólt a minap a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán bemutatott Egy rút kiskacsa - másmese című darab.

7 nap  

Az iskolai zaklatás folyamatát tárja fel a Nézőművészeti Kft., a Manna és a Pagony Kiadó ifjúsági elő­­adása, amelyet október 9-én mutat be a B32 Galéria és Kultúrtér.

Lélegző helyek  

Bikácsi Daniela visszatérő témája az ember nélküli, de az ember által alkotott természeti táj ábrázolása. Október 10-én, a B32 Galériában nyíló tárlatán – amely egyben székfoglalója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián – régi és új munkáit mutatja be a közönségnek a festőművész.

Oldalak