Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

B32 Galéria és Kultúrtér

Támasz képekből  

Krajcsovics Éva festményei a fény és az árnyék játékából épülnek fel. A művész Támasz című tárlata február 19-én nyílik a B32 Galériában.

Folytatódik a Manna Matiné  

A Manna Matiné című kortárs bábszínházi sorozat 2017-ben indult útjára a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A projekt nemcsak a fiatal bábművészeknek kínál állandó bázist és játszási lehetőséget, de a nagyközönséghez is közelebb viszi a műfajt.

Trezor Galéria - Front-építészek a szomszédból  

Újbuda a főváros kulturális sűrűsödési pontjává nőtte ki magát, az inspiratív közegnek és a BME Építészmérnöki Kar közelségének köszönhetően számos építésziroda találta meg itt székhelyét. Huszonegy nívós műhely rajzait, terveit tekinthetik meg az érdeklődők a B32 Galéria Trezor termében január 23-ától.

Kísérletező kedvű keramikusok a B32-ben  
 

Borsódy Eszter, Diós Gabriella és Ujj Zsuzsa kerámiaművészek Tűzijátékok című közös tárlatán klasszikus edények, csészék mellett organikus porcelán- és kerámiatárgyakat is láthatnak az érdeklődők.

Karinthy Mártonra emlékeztek a B32-ben  
 

Színészek emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Karinthy Márton íróról, színház igazgatóról a B32 Galéria és Kultúrtérben december 14-én. Könyveiből, meg nem jelent írásaiból és naplójegyzeitből a Nézőművészeti Kft színészei, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Moldvai Kiss Andrea, Katona László és Kovács Krisztián tartottak felolvasást. Az előadást Gyulay Eszter állította össze.

Ékszerelmére - Quimby a Lemezejátszó Classicban  
 

A Quimby 1999-es Ékszerelmére című albuma forgott a Lemezejátszó Classicban november 7-én. Horváth Gergely házigazda a zenekar minden tagját meghívta a B32 Galéria és Kultúrtérbe, hogy a rajongókkal együtt hallgassák meg az együttes egyik legismertebb, Ékszerelmére című lemezét. Az esten ezredfordulós Quimby relikviákat és a felvételek idején készült fotókat is bemutattak.

Ismét Színházi Idegenvezetés Újbudán  

2019november1109:30

2019. november 11-én, a Kerület Napján már negyedik alkalommal kerül megrendezésre öt újbudai színház szervezésben egy rendhagyó, különleges kulturális esemény. Az Artus Stúdió, a B32 Galéria és Kultúrtér, a MU Színház, a Karinthy Színház és a Szkéné Színház által egy egyedi színházi idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők.

Okoseszközök kisgyermekkorban  

Szeptember 25-én a B32 Galéria és Kultúrtérben tartottak konferenciát arról, hogy milyen hatással van az okoseszközök használata a kisgyermekekre. A Családbarát Újbuda Program eseményét Molnár László alpolgármester nyitotta meg.

Urbán terefere vallásról és művészetről a B32-ben  

A májusban indult 11ek vagyunk/Urbán terefere című kerületi beszélgetős sorozat következő estjén, szeptember 30-án hitről és művészetről beszélget Csillag Péterrel, a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum vezetőjével, Horváth Gergely íróval, műsorvezetővel és Szabó Levente építésszel Antal Nikolett, a B32 Galéria művészeti vezetője és Juhász Anna, a Hadik Irodalmi Szalon háziasszonya.

Drogprevenció a B32-ben  

Második alkalommal volt látható az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében Kovács Krisztián és Scherer Péter produkciója, A gyáva. A B32 Galéria és Kultúrtérben bemutatott darab elnyerte a közönség tetszését, az előadást a drogfüggőség veszélyeivel kapcsolatos beszélgetés követte.

Ősszel is forog a Lemezjátszó  
 

Új néven és kicsit átalakulva folytatódik a B32 Galéria és Kultúrtér, valamit Horváth Gergely műsorvezető közös zenei előadássorozata. A Lemezjátszó Classic-ban a magyar rockzenei élet nagyjai mesélnek munkásságuk egy-egy kiemelkedő albumáról a közös zenehallgatáskor.

Ingyenes előadással indult a Manna Matiné sorozat  
 

Vitéz László kalandjaival indult az Új Bábszínház Újbudán sorozat mostani évada a B32 Galéria és Kultúrtérben szeptember 8-án. Ősztől minden hónap második vasárnapján bábelőadásokkal várja a közönséget.

Újbábszínház Újbudán  

Manna Matiné címmel 2017-ben kortárs bábszínházi sorozat indult a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A harmadik alkalommal ősztől útjára induló projekt nemcsak a fiatal bábművészeknek kínál állandó bázist és játszási lehetőséget, de a nagyközönséghez és a színházi szakmához is közelebb viszi a műfajt.

Oldalak