Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bikás park

Idősek Karácsonya 2021.  

2021december1810:00

Idén új formában ünnepli a karácsonyt az Újbuda 60+ Program. Az önkormányzat által szervezett Újbudai Adventi Vásár fog otthont adni rendezvényünknek 2021. december 18-án 10:00 órától, a Bikás parkban.

Megnyitott az Újbudai Adventi Vásár

Idén először a Bikás Parkban nyitott meg az Újbudai Adventi Vásár, amely egészen szentestéig kínál színes, ünnepi programokat. A megnyitón a Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyermekkara és a Petőfi Musical stúdió teremtettek karácsonyi hangulatot, a frissen elkészült korcsolyapályát pedig műkorcsolya bemutatóval avatták fel. Advent első vasárnapján Dr. László Imre polgármester, dr. Gáncs Tamás, a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, és Kelemen Imre atya, a Kelenföldi Szent Gellért templom plébánosa ünnepi beszédeik után együtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Újra ingyenes korcsolyapálya nyílik a Bikás parkban  

November 29-től - a tervek szerint - február végéig minden nap 8-tól 20 óráig tart nyitva a szezonális és a kerületi lakosok számára ingyenes műjégpálya a Bikás parkban, az Adventi Vásár részeként.

Életjel a Bikás parkban - Bakos Gábor

ÉLETJEL - A BIKÁS PARKBAN Az idei Arc kiállításon 100 provokáló, izgalmas alkotás látható, amin lehet nevetni, gondolkozni, felháborodni, szelfizni előtte. Néhány biztosan mémmé válik belőle, párat néhány év múlva már nem is fogunk érteni. Életjel. Zabolázatlan képi világ, szabadszájúság, a mindennapok. Járvány és politika, lopás és oligarchák, környezetvédelem és párkapcsolatok képben elbeszélve. Magyarország talán legnézettebb kiállítása október 17-ig az újbudai Bikás parkban. Bakos Gábor szervező tárlatvezetése a helyszínen.

Mozi a Bikás parkban  

Augusztusban három pénteken és egy csütörtökön egy-egy szuper filmmel kedveskedünk az újbudaiaknak a Bikás parkban. Hozz széket vagy plédet, és kapcsolódjunk ki együtt!

Megújult a Bikás szobor, hivatalos nevén Kiss István: Monda című szobra  

A Bikás park területén álló, közismert alkotás két részletben újult meg: idén tavasszal a kő, most pedig a fém részek kerültek ismét helyreállításra: a Nap, a Hold és a csillagok ismét régi pompájukban ragyognak, remélhetőleg még sokáig, mindenki örömére. A fővárosi tulajdonú szobor restaurációs munkáit Bobály Ádám szobrász restaurátorművész végezte (Három Szobrász Művészeti Kft.).

Megnyílt az ARC  
 

A járványhelyzet miatt szűk körben tartották meg a 20. ARC Kiállítás megnyitóját a Bikás parkban. A jubileumi eseményen részt vett Karácsony Gergely főpolgármester, László Imre, Újbuda polgármestere, Barabás Richárd alpolgármester, valamint az ARC alapítói, szervezői, köztük Geszti Péter reklámszakember, előadóművész is.

Lehet ennél jobb sorsa egy műalkotásnak?  

A huszadik születésnapját ünneplő Arc kiállítás idén az újbudai Bikás parkba költözik. A rendre tízezreket vonzó bemutató alkotásairól Bakos Gábort, az Arc egyik megalapítóját és szervezőjét kérdeztük. Többek között arról, kell-e bátorság egy ilyen kritikus szemléletű rendezvényhez, és miért tűnt el a korábbi támogatók egy része. A legfontosabbak persze maguk a képek, amelyek Bakos szerint arra ösztönzik a közönséget, hogy elgondolkozzon az életünkön, és ennél többet mit is akarhatnánk.

Oldalak